Skip to content

DOMINUM – Meghívás az élőholtak csapatába

A Felix Heldt (Feuerschwanz, Visions Of Atlantis), azaz Dr. Dead vezette Dominum december 29-én adja ki debütáló albumát, Hey Living People címmel, a Napalm Records gondozásában.

„Hé, élő emberek! Már nagyon régóta, évtizedek óta ezen dolgozom. Most eljött az ideje, hogy a legelső magnum opusom, a Hey Living People nyilvánosságra kerüljön – tette hozzá a lemezhez Dr. Dead. – Az előételeket már felszolgáltam nektek, de úgy hiszem, most már készen álltok egy teljes, boldog, halálos étkezésre. Azok számára, akik készen állnak arra, hogy belevessék magukat a szakadékba, elkészítettem a Die Hard-csomagot, kiegészítve egy csipetnyi exkluzív ellenszerrel. Megértem, hogy féltek az egyre előrenyomuló zombihordámtól (és biztosak lehettek benne, hogy jönnek!), de ez az ellenszer talán biztosít egy kis plusz időt. Ez a csomag tartalmaz egy csúcsminőségű naptárat is, hogy segítsen nektek beütemezni a személyes apokalipsziseteket, valamint egy saját kezűleg aláírt autogramkártyát az összes zombi és jómagam által – el tudjátok képzelni, mi kell ahhoz, hogy egy zombi aláírjon egy kártyát? Jegyezzétek meg, amit mondok: a Hey Living People az élőhalottak végső adagja – a legintenzívebb élmény, amit csak kaphattok! Ha elég bátrak vagytok ahhoz, hogy elfogadjátok a zombi életmódot, csatlakozzatok hozzánk, és legyetek az élőholtak csapatának tagjai!”

A hamarosan megjelenő album Immortalis Dominum című szerzeményéhez egy videóklip is készült, amelyről a következőket kell tudni:

„Figyeljetek, élő barátaim, már hallottátok az első két alkotásom, a Patient Zero és Victor történetét, és tudom, hogy nagyra tartjátok őket, de valószínűleg nem annyira, mint én. Tudjátok, egy apa szeretete semmihez sem hasonlítható. A most bemutatott új történetnek a segítségével bepillantást engedek a belső világomba. Ez egy sötét hely, de egy fényes befejezéshez vezet – az egésznek a szívéhez, az élőhalottak himnuszához, az Immortalis Dominumhoz. Én vagyok az élőhalottak ura, és ez az én örökségem!”

DOMINUM – Hey Living People
(12/29 – Napalm Records)

1. Immortalis Dominum
2. Danger Danger
3. Hey Living People
4. Cannibal Corpses
5. Patient Zero
6. We All Taste The Same
7. Frankenstein
8. You Spin Me Round (Like a Record)
9. Better Shoot Yourself
10. Half Alive
11. The Chosen Ones
12. Bad Guy
13. Beds are Burning

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw