Skip to content

DOL – A legjobb dalokat a legrosszabb pillanatok szülik

A melankolikus dark rockot játszó finn DOL kiadta a Dead Note című kislemezt a még az idei évben várható új EP-jéről.

„Tragédia… Halál… Gyász… Képesek kiszívni az életet belőlünk. Ha te is átélted már ugyanezt, tudod, hogy ez mit jelent – adott háttérinformációkat a számról a zenekar énekes/gitárosa, Eero ’MC’ Veri. – A családunkat két évvel ezelőtt egy nagy tragédia érte, és akkor született meg ez a dal. Mindig is tudtam, hogy a legjobb dalok életünk legrosszabb pillanataiból születnek; van is egy tetoválás a karomon, hogy emlékeztessen erre: ’I=ART=PAIN’. Amióta megírtam ezt a dalt, úgy érzem, hogy messze ez a legjobb, amit valaha írtam. A legszemélyesebb és legjelentősebb. Meglehetősen könnyen jött létre, szinte a teljes struktúrát, dallamot és szöveget egyetlen alkalommal írtam meg. Persze később a zenekarral finomítottunk rajta, hogy olyan legyen, amilyen most. A Dead Note egyben az új billentyűsünk, Cantor-O debütálását is jelentette, aki nagyszerű munkát végzett a zongorákkal és a hangzásvilággal, új szintre emelve a dalt. A kiadványon játszó többi zenész ismerős lehet a korábbi DOL-kiadványokról; Eero ’MC’ Veri (azaz én) énekel és gitározik, Hades Faith a második gitáron játszik, Jykä ’Low’ basszusgitáron, Catsy a dobokon, valamint a már említett Cantor-O a billentyűs hangszereken/szintetizátorokon. Ennek a dalnak a készítése nagyon különbözött attól, ahogyan az előző EP-t készítettük. Az otthoni stúdiók helyett elmentünk egy rendes stúdióba, és ott vettünk fel mindent, kivéve a szintetizátorokat. A hangmérnökünk/producerünk, Arti Waine segített nekünk a felvételben, és ellátott minket jótanácsokkal. Ezúttal egyáltalán nem használtunk hangmintákat/programozott elemeket sem, ami korábban megszokott volt nálunk, és digitális cuccok helyett valódi dobokkal és erősítőkkel vettük fel. Úgy tűnt, ez jobban passzol a dalhoz, és mi mindig azt választjuk, ami a dalt a legjobban szolgálja, nem pedig azt, ami a legkényelmesebb. Bár lehet, hogy egy jövőbeli EP-n, aminek ez a szám is része lesz, visszatérünk a programozott elemekhez… Majd meglátjuk! A dalban új elemek is hallhatók, mint például akusztikus gitárok és egy szinte operás vokál, amit a Nightwish ihletett. A keverést Antony Potenza végezte az Antony Potenza Productions-től, a határ túloldalán. Anthony hihetetlen munkát végzett a modern metal területén, és nagyszerű volt vele együtt dolgozni. Annyira nagyszerű, hogy meg tudtunk állapodni vele, hogy a következő EP-nkön is együtt dolgozzunk, aminek a megírása az utolsó fázisában van. A végeredmény, a Dead Note egyszerűen egy nagyszerű dal, és alig várjuk, hogy lássuk, mit szól hozzá a közönségünk, és hogy élőben is játszhassuk a következő koncertjeinken.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw