Kiadó: AFTERMATH MUSIC / Írta: MILÁN PÉTER / 9
Noha a Djevel megalakulásakor már javában benne jártunk a 2000-es évek első évtizedében, a norvég csapat olyan hozzáállással játssza a black metalt, mintha 1995-öt írnánk. A lemezkiadás meglehetősen gyakori, hiszen az elmúlt tizenöt év alatt már kilenc album készült az újjal bezárólag. Fontos megjegyezni, hogy a színvonal nemhogy nem hagy alább, éppen ellenkezőleg: egyre jobbak a lemezek. Sok régi veterán nem tudja tartani a nívót, míg a Trånn Ciekals által létrehozott csapat egyre erőteljesebb teljesítményt nyújt.
Már az album hangzása zene füleimnek: rettenetesen nyers, metsző gitárok hasítanak, tépnek-szaggatnak, s ez a zenével egyetemben visszarepít az említett érába, pontosabban megidézi azt a korszakot, amikor a műfaj valósággal duzzadt az ifjonti erőtől, majd szétvetette a kreativitás, a hangokba foglalt harci mámor. A 2022-es Naa Skrider Natten Sort is bivaly album volt, a Natt Til Ende is az. A Djevel hangokká alakítja a legbőszebb, legvadabb viharokat, s e célkitűzés jegyében áll a zene, a hangzás, az egész produkció. E csapatnak soha nem kellett újradefiniálnia a norvég black metalt, hiszen ők mindig ezt adták elő a maga leplezetlen őszinteségében. Rendkívül zord és komor az egész anyag, és ez, miként a legjobb norvég black metalban mindig is így volt, együtt van jelen az összehasonlíthatatlan hangulattal, amit csak Norvégia fiai képesek megalkotni; ilyen atmoszféra csak észak hegyei között fogan.
Az a páratlan a Djevel lemezében, lemezeiben, hogy úgy idéz fel egy zenei stílust és korszakot, hogy másolásról, bugyuta nosztalgiáról szó sem eshet, hiszen a trió saját magát adja, ez az ő zenéjük, az ő világuk. De eleve felmerülhet kérdés egy Bård Faust, az Emperor eredeti dobosa kapcsán? A harmadig tag Kvitrim, aki az extrém hang gazdája, plusz a basszust kezeli. Olyan szinten van minden elem a helyén ezen az albumon, hogy ez maga a megtestesült norvég black metal. A zenét néha kísérteties billentyűs háttér teszi még megkapóbbá, Kvitrim hangja pedig olyan, mint a legjobb Dødheimsgard-lemezeken. Több hangszínt is használ, de Ciekals énekére külön is ki kell térni. Nagyon jó dallamokat hoz, vérbeli északi kórusokat, heroikus témákat – a zene nélküli kórus az En Vinter Efter Kommer dalban lenyűgöző.
Az album hangzására újfent ki kell térnem: a gitárok és a basszus úgy szól, mintha szögesdróttal játszanának bazaltkockán. Valódi metalprodukció, igazi black metal-megszólalás ez, organikus, eleven, lüktető minden egyes szélfútta, jégverte, fagy-gyötörte mivoltában. A zenekar ismét tökéletesen elcsípte a formát, amivel e zenét fel kell ruházni.
Számos dalt kiemelhetnék a hétből, de a csaknem negyedórás záró címadó felteszi az északi koronát a lemezre: fenyegető, súlyos, lassan hömpölygő nordikus eposz rendkívül erős hangulattal, sötéten fölénk tornyosuló hegyvonulatokkal, mély kántálásokkal. Hátborzongató kompozíció! Ez a tétel, miként az egész album jól példázza, hogy a black metal több szinten érvényre jutó és értelmezhető, megélhető irányzat. Nemcsak a metalos jelleg súlyát lehet észlelni, de nagyon erős vizualitással rendelkezik, és az ember benső világát is képes átalakítani, átszellemíteni – eggyé tud válni az értő hallgató azzal az északi miliővel, ahol ezek a fenséges hangok cirkulálnak.
Hogy a Djevel milyen szinten táplálkozik, iszik, merít szülőföldje hagyományaiból, a zongorás I Skovaandsfavn is alátámasztja; egy ízig-vérig norvég instrumentális darab megkapó szépséggel. Ennek apropóján is eszembe jutnak a korabeli norvég albumok, amelyeken ilyen tételeket hallhattunk. A Djevel új lemeze ott van az év legjobbjai között. Aki éli a legkorábbi Aeternus, Burzum, az első lemezes Borknagar, Covenant (In Times Before The Light), a korai Darkthrone, Gehenna, Isvind, Satyricon világát, a Djevellel is bejárhatja a hideg észak minden szépségét.
