A körmök festése nem új keletű dolog, már az egyiptomiak is alkalmazták, aztán évszázadokra feledésbe merült. Majd az 1920-as években a vörös köröm a tisztességtelen nők védjegye lett.
Szerencsére ma már elfogadott dolog a körmök színezése, számtalan árnyalat és minta közül választhatunk, akár saját körmünket, akár műkörmeinket szeretnénk dekorálni. Nagy divat a művészien díszített köröm, számtalan technika létezik, akár visszafogott hétköznapit, akár merészet, különlegeset szeretnénk. Ahogy változik a divat és a zenei irányzatok, úgy változnak a körömtrendek is.
Válassz az ízlésednek, a hangulatodnak vagy épp az alkalomnak megfelelő körömdíszítőket a Roniki kínálatából!
Mióta festjük a körmöket?
Már az ókorban is létezett körömfestés, igaz, akkor még hennába mártották az ujjvégeket, és a gazdagok kiváltsága volt ez is, akár a szépségápolás más módjai. Az első körömlakkot Kínában alkották meg gumiarábikum, méhviasz, növényi színezékek és tojásfehérje keverékéből, és a férfiak éppúgy éltek vele, mint a nők.
Több évszázadra feledésbe merült, a viktoriánus korban kapott ismét hangsúlyt a körömápolás, divatba jött a körmök végének világosítása.
A vörös körmök és a holdmanikűr a 20-as években jelent meg, nem úri hölgyek számára. Onnantól kezdve viszont folyamatosan festjük és díszítjük a körmöket, műkörmöket otthon vagy a szalonokban. A lakkok egyre tartósabbak, a dekorációk egyre kreatívabbak.
Alkoss egyedi mintákat!
A lakkozott körmök egyre inkább hozzátartoznak az ápoltsághoz, nők milliói viselnek szép színes körmöket különféle hosszakban és formákban, illetve mintákkal.
A körömmatricák segítségével magunk is könnyedén ünnepivé tehetjük, de igazán dekoratív és különleges eredményt akkor érhetünk el, ha professzionális szakemberre bízzuk a körmeink díszítését. Különféle technikák léteznek, egyesek gyorsan elkészíthetők, míg mások valóságos műalkotások, amelyek festése időt, kreativitást és precizitást igényel.
A strasszkövek egyszerű módját jelentik a körmök díszítésének, szinte bármilyen technikához és bármilyen körömre, különböző formákban és mintákban alkalmazhatók, lehetnek szolidak vagy feltűnőek. Egyszerű, mégis látványos hatást érhetünk el a tűhúzásos technikával, különféle mintákat készíthetünk vele műkörömre és géllakkra.
A csillogó hatású sellőporos technika bármely színű körömlakkon jól mutat. Kedveltek még a matt és az ombre körmök is. Az egyedi, kézzel festett geometriai, növényi minták pedig igazi kihívást jelentenek, és rendkívül népszerűek.
Legyél trendi, válassz egyedi mintát!
Egy egyedi motívum lehet szolid vagy feltűnő, ünnepi vagy hétköznapi, alkalomhoz, ruhához vagy szezonhoz illő. Fontos, hogy olyat válassz, amely stílusában, színében tükrözi az egyéniségedet, passzol hozzád!
Szabadon engedheted a fantáziádat, matricaminták, csillogó pigmentek, holografikus porok, színezőanyagok, díszítőzselék, fóliák, apró gyöngyök, strasszok, krómceruzák, metallic gélek és sok más technika segít az elképzeléseid megvalósításában egy jó szakember keze alatt.