Skip to content

DIRKSCHNEIDER – Itt a Winter Dreams – Doro Pesch-sel

A Dirkschneider a várva várt Balls To The Wall Reloaded című albumának megjelenésére készül, amely a tervek szerint február 28-án lát napvilágot a Reigning Phoenix Music kiadónál. Mindeközben izgatottan mutatják be a Winter Dreams-t, a kultikus Accept-lemez jubileumi újrafelvételének második kislemezdalát.

Ez a szám az album lágyabb oldalát mutatja meg, miközben megőrzi a jelentőségteljes szövegi mélységet, így válva a szabadság érzelmes himnuszává. A kislemez nemcsak jelentőségével tűnik ki, hanem azzal is, hogy Udo Dirkschneider mellett a legendás „Metal Királynő”, Doro Pesch is szerepel benne. Ez az együttműködés kiemeli az album egyedi megközelítését, kihangsúlyozva az egész szcéna és a metal neves alakjai és társai számára egyaránt régóta tartó inspirációt.

„Rendkívül különleges élményt jelentett számomra a Winter Dreams újbóli felvétele Doro Pesch-sel – mondta Udo Dirkschneider. – Doro és én nagyon sok évet töltöttünk el együtt a szcénában, és mély, szinte családi kapcsolat alakult ki közöttünk. A hangja hihetetlen varázslatot és érzelmességet kölcsönöz ennek a dalnak, egy teljesen új szintre emelve azt. Olyan érzés volt számomra, mintha egy régi barátommal találkoztam volna, és együtt még intenzívebbé és személyesebbé tettük a Winter Dreams című számot. Egyszerűen jó érzés, hogy ezt a pillanatot együtt élhettük át!”

„A Balls To The Wall mindig is az egyik abszolút kedvenc albumom volt – tette hozzá Doro Pesch. – Nagyon boldog voltam, hogy a csodálatos Winter Dreams dalt duettben énekelhettem Udo Dirkschneiderrel, és hogy egy nagyszerű videóklipet is forgathattam hozzá. Hosszú barátság fűz össze bennünket, és mindig különleges élmény vele dolgozni.”

A Balls To The Wall megjelenésének 40. évfordulója alkalmából a Dirkschneider ebben a hónapban egy 32 állomásos, kiterjedt európai turnéra indul. Néhány nappal a turné elindulását követően, február 28-án a teljes album egyedülálló újrafelvételével kedveskednek a rajongóknak, amelyen a vendégénekesek lenyűgöző felállásának lehetünk szem-, azaz fültanúi. Az RPM gondozásában történő kiadás rámutat az album időtlen aktualitására, valamint arra, hogy az világszerte folyamatos hatást gyakorol mind a zenészekre, mind a rajongókra.

„A Balls To The Wall újrafelvétele hatalmas próbatétel elé állított engem – folytatta Udo Dirkschneider. – Ez az album természetesen mérföldkő a karrieremben, ezért még fontosabb volt számomra, hogy az eredeti dalok új fényben tündököljenek anélkül, hogy elveszítenék eredeti lényegüket. Minden vendég rányomta a maga egyedi bélyegét ezekre a klasszikus számokra, és az ilyen kiváló énekesekkel való együttműködés friss és izgalmas dimenzióba helyezte azokat. Az eredmény egy erőteljes tisztelgés minden rajongó számára, de egyben meghívás a következő generáció számára, hogy átéljék a dalokat nem kisebb szenvedéllyel, mint ahogy én tettem, amikor annak idején felvettem őket. Ez egy véget nem érő személyes utazás számomra – a Balls To The Wall mindig is a részem marad.”

DIRKSCHNEIDER – Balls To The Wall Reloaded
(02/28 – Reigning Phoenix Music)

1. Balls To The Wall [feat. Joakim Brodén of Sabaton]
2. London Leatherboys [feat. Biff Byford of Saxon]
3. Fight It Back [feat. Mille Petrozza of Kreator]
4. Head Over Heels [feat. Nils Molin of Dynazty/Amaranthe]
5. Losing More Than You’ve Ever Had [feat. Michael Kiske of Helloween]
6. Love Child [feat. Ylva Eriksson of Brothers Of Metal]
7. Turn Me On [feat. Danko Jones]
8. Losers And Winners [feat. Dee Snider of Twisted Sister]
9. Guardian Of The Night [feat. Tim “Ripper” Owens of KK’s Priest, formerly of Judas Priest]
10. Winter Dreams [feat. Doro Pesch]

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw