Skip to content

DIRECT – Nem rólunk szól

Új dallal és a hozzá forgatott kisfilmmel jelentkezett a kiskunfélegyházi Direct.

„A nem rólunk szól az első mérföldkő a zenekar történetében. Hosszú évek munkájának gyümölcse, rengeteg próba és gyakorlás van benne. A dalszöveg Bálint Levente műve, még a zenét Farkas Bence szerezte hozzá. A dal egyfajta görbe tükröt tart a társadalom (és a zeneipar felé felé.) Fő mondanivalója, hogy habár minden dalt el lehet adni, ami a szerelemről szól, néha mégis érdemes kilépni ebből a mókuskerékből és szétnézni magunk körül, hiszen a világ nem csak fekete-fehér. Vegyük észre a körülöttünk lévő dolgok (pl.: család, barátok, természet stb…) szépségét is. A dal felvétele és mix-masterje Botlik Mátyás (Kies, The Grenma) // Grenma Studio keze munkája.”

„A klip ötlete Borsi Dorinától származik. A koncepció célja az volt, hogy a múlt és jelen világát egy látványos képi világgal összehozzuk úgy, hogy megmutassuk a körülöttünk lévő világ szépségeit. A forgatást helyszíne a kiskunfélegyházai Parkerdő volt. Az operatőri munka és vágás Monostori Másk // Monostori Márk videography munkája.”

.
A DIRECT-et 2020 nyarán alapította Bálint Levente, Farkas Bence és Kürti Bence. A zenekar igazi középsulis garázsrock zenekarként kezdte meg pályafutását Kiskunfélegyházán. Borsi Dorina énekesnő 2022-ben csatlakozott a DIRECT-hez. Első dalaik hard rock-orientáltak voltak, majd Dorina csatlakozásával kialakult a zenekar egyedi modern metal/metalcore stílusa. Eddig két daluk jelent meg, Emlékek (akusztik) és Nem rólunk szól címmel. Játszottak már számos hazai és nemzetközi (Szerbia, Szlovénia) fesztiválon valamint klubban. Zenei hatásaik között szerepel többek között az Architects, AWS, Korn, Monuments, Sleep Token és a Slipknot.

https://www.facebook.com/directzenekar

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw