A Pantera néha gitárosáról, a 2004 decemberében a színpadon meggyilkolt Dimebag Darrellről tulajdonképpen felesleges bármit is leírni, hiszen aki a HammerWorld oldalra téved, nyilvánvalóan jól ismeri a ’90-es évek meghatározó riffmesterét, akinek egyedi és ultrasúlyos játéka a jelenkor húrnyűvőire is felbecsülhetetlen hatással van.

„Minden idők egyik leghatalmasabb gitárosaként fogunk rá emlékezni – mondta Dimebagről a halála után a cimborája, Zakk Wylde. – Ami a gitározást illeti, ott van Eddie Van Halen, ott van Hendrix, ott van Randy Rhoads, és ott van Dime.„


Dimebag még a ’90-es évek végén sorolta fel a Hammernek adott interjújában, hogy melyek voltak a számára meghatározó, sorsfordító lemezek.

„A heavy metal az, ami érdekel. Az olyan cucc, ami megmozgat. Az olyan cucc, amiben van szív és lélek.„



KISS
KISS (1974)

„Amikor a KISS zenéjét megismertem, még csak léggitáron tudtam játszani, azon viszont nem is akárhogyan! (nevet) Ez a banda volt a belépőm a rock világába. Gene Simmons vért köpött, Ace-nek füstölgött a gitárja, lángolt az egész színpad, és akkor még nem is említettem a maszkokat és a színpadi ruhákat!

Az egyik legkorábbi kedvenc KISS dalom a 100,000 Years volt a debütáló albumukról, egy 6/8-os tempójú nóta egy hihetetlen Ace Frehley szólóval és egy olyan súlyos lezárással, amitől azonnal lementem hídba. Ace mindig is pont azt játszotta és ott, amire szükség volt. Minden túlzás nélkül megváltozott az életem, amikor megláttam őket a színpadon. Nekik köszönhetem, hogy gitáros lettem.”

KISS – 100,000 Years (az 1974-es debütáló albumról)

VAN HALEN
VAN HALEN I (1978)

„Még igencsak kezdő voltam a gitáron, amikor megismerkedtem a Van Halen első lemezével. Az egész úgy történt, hogy a suliban volt egy idősebb srác, aki már a saját kocsijával furikázott, és egy nap beültetett maga mellé azzal, hogy mutat valami jó kis muzsikát. Ezt a lemezt rakta be, iszonyatos hangerővel. Elejétől a végéig meghallgattuk, és komolyan mondom, nem hittem a füleimnek! Soha korábban nem hallottam még senkit így gitározni. Eddie Van Halen eszelős, földönkívüli technikával játszott. Az Eruption minden idők leghatalmasabb gitárszólója! Nincs semmi, ami ehhez fogható volna…”

VAN HALEN – Eruption (az 1978-as debütáló albumról)

BLACK SABBATH
Master Of Reality (1971)

„Tony Iommi volt a mélyre hangolt gitározás úttörője, valamint a minden szarakodástól mentes, sátáni, bluesos riffeké is. Nincs olyan metal banda, amelyik ne nyúlt volna le tőle néhány témát, ideértve a Panterát is, természetesen. És ez így is lesz az idők végezetéig…

Az első négy albumuk közül bármelyik kiválaszthattam volna, de talán ez a legnagyobb kedvencem, olyan hibátlan dalokkal, mint a Sweet Leaf, a Children Of The Grave, vagy éppen az Into The Void. Ez utóbbi annyira baljós hangulatú, hogy az beszarás! Ebben a nótában minden benne van, ami a klasszikus Sabbath-hangzást jellemezte. A KISS és a Van Halen inkább a bulizós rock’n’roll vonalat képviselte, az első igazán metal banda viszont a Sabbath volt.”

BLACK SABBATH – Into The Void (az 1971-es Master Of Reality albumról)

JUDAS PRIEST
Sin After Sin (1977)

„Ami az ikergitáros heavy metal hangzást illeti, abban pedig a Judas Priest volt az ász. Ahogy Glenn Tipton és K.K. Downing uniszonóban tépte a húrokat, az színtiszta mágia volt. Tipton már az egészen korai időkben is mesteri gitárszólókat játszott, K.K. Downing pedig ezeket a feedback-gazdag tremolókaros dolgokat nyomta páratlanul, mondjuk egy-egy kiállásnál. Kerry Kingék is rajtuk nőttek fel… Az egyik örök kedvenc Priest dalom a Sinner, ami tele van zseniális szólómunkával!”

JUDAS PRIEST – Sinner (az 1977-es Sin After Sin albumról)

OZZY OSBOURNE
Diary Of A Madman (1981)

„Amikor a Sabbath-korszak után Ozzy felbukkant szólóban, oldalán ezzel a pöttöm, szőke gitárossal, eleinte mindenki szkeptikus volt. Egészen addig, amíg meg nem érkezett az első album. Én is összeszartam a gatyámat, amikor meghallottam ezt a gitárjátékot. Randy volt a következő Eddie Van Halen! Úgy tudta keverni a klasszikus hatásait a démoni heavy metal témákkal, mint senki más.

Az első két Ozzy szólólemez abszolút klasszikus, Randy játéka azonban a második albumon még egy szinttel feljebb került. A címadó nóta tökéletesen példázza, hogy mi mindenre volt képes, a szólója meg olyan, mintha egyenesen a mennyből érkezett volna. Imádtam, hogy ezer gitársávot játszott fel, tökéletes hangszereléssel és páratlan ízzel. Randy minden szempontból különleges egyéniség volt. Játékában, hozzáállásában, megjelenésében… Sajnos csak elképzelni lehet, hogy később milyen csodákat hozott volna össze a gitáron, ha nincs az a tragikus repülőgép baleset. Pontosabban, ezt elképzelni sem lehet…”

OZZY OSBOURNE – Flying High Again (az 1981-es Diary Of A Madman albumról)