DIE APOKALYPTISCHEN REITER – Dal- és klippremier: Wilde Kinder

Decemberben egy Volle Kraft című klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a Die Apokalyptischen Reiter, most pedig kiderült, hogy az már egy új stúdióalbum, az április 22-én megjelenő Wilde Kinder első előzetese volt. Második előzetesként itt a címadó dal, szintén videoklippel együtt.

2021 nyarán egy különleges dupla lemezt adott ki a német csapat. A The Divine Horsemen album anyagát a 25. évfordulójuk alkalmából rögzítették két jam session során 2020 októberében.

“Az anarchikus, teljesen szabadon improvizált 2021-es dupla album (18. hely a német eladási listán) után a Die Apokalyptischen Reiter most a Wilde Kinder című új stúdióalbummal tér vissza, amely a Der rote Reiter című top 10-es sikerlemezük (2017) hivatalos utódja.

A Wilde Kinder lemez három éven át készült különböző helyszíneken. Az albummal egy időben megjelenik a Wilde Kinder című film is, amely több mint egy éven keresztül dokumentálja a csapat életét és munkáját. Az anyag végső keverését Eike Freese végezte a zenekarral együtt a hamburgi Chameleon stúdióban.”

Az új dalokról:
Von Freiheit will ich singen – Egy tüzes felhívás, amely az anarchista Erich Mühsamot idézi, akit a nácik 1934-ben egy koncentrációs táborban halálra kínoztak.

Volle Kraft – Egy igazi faltörő kos komoly slágerpotenciállal és az év riff-döntőse – a Lovasok az Anarchia legénységeként sztoikus fölénnyel dacolnak egy különös korszak elemeivel és zűrzavarával.

Alles ist gut – Emberiség, te különleges csoda, a legnagyobb az egész univerzumban – teljes gőzzel a végzetbe.

Wilde Kinder – Vajon mindannyian vad gyerekek vagyunk, vagy nem vagyunk azok? A farkas vagy, vagy netán a bárány? A ketrecet mindenesetre felgyújtottuk!

Leinen Los – Vágyakozás, távolság, tenger, a horizonton túli világ… ahol soha nem talál ránk a hóhér.

Euer Gott ist der Tod
– Egy apokaliptikus előjelzés, a halál és az éjszaka itt fékezhetetlen harmóniában egyesül. Nagyszabású! Ebben a koromfekete őrületben fénylő angyalként ragyog az ex-Deadlock énekesnő, Sabine Scherer.

Nur frohen Mutes – Megszabadultam a szomorúságtól. Csak a vidámság, csak a jó dolgok.

Blau – Óda a semmittevéshez. Ma kékre váltunk! Chris Harms (Lord of the Lost) is így gondolta, és meggyőzően hozza benne a vendégpincért, illetve a vendégénekest.

Der Eisenhans – Hogyan lesz egy gyermekből férfi? Ebből majd kiderül. A Grimm-testvérek azonos című meséje volt a lírai alapja a koncentrált maszkulinitás energikus elővezetésének.

Ich bin ein Mensch – Csak egy állat – háziasítva, billogozva, nyilvántartásba véve. De vajon így is marad?


www.facebook.com/Reitermania




DIE APOKALYPTISCHEN REITER – Wilde Kinder (a 2022-es Wilde Kinder albumhoz)




DIE APOKALYPTISCHEN REITER – Volle Kraft (a 2022-es Wilde Kinder album előzeteseként)




DIE APOKALYPTISCHEN REITER – Aletheia (a 2021-es The Divine Horsemen albumhoz)




DIE APOKALYPTISCHEN REITER – Tiki (a 2021-es The Divine Horsemen albumhoz)





DIE APOKALYPTISCHEN REITER – Wilde Kinder
(04/22 – Nuclear Blast)

01. Von Freiheit will Ich singen
02. Volle Kraft
03. Alles ist gut
04. Wilde Kinder
05. Leinen los
06. Euer Gott ist der Tod
07. Nur frohen Mutes
08. Blau
09. Der Eisenhans
10. Ich bin ein Mensch





KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Gone To Stay címmel még idén megjelenik az új John Norum szólóalbum, a svéd Europe gitárosától máris itt a klippel kísért első előzetes dal, a Sail On.
Cancer Culture címmel május 27-én jelenik meg a lengyel Decapitated új albuma, a 2017-es Anticult lemez utódja, harmadik előzetesként pedig a klippel kísért Just A Cigarette dallal lehet barátkozni.