Skip to content

DIABOLUS IN MUSICA – Itt a friss EP az Ørdøg akusztikus projektjétől: Milyen kár

Milyen kár címmel megjelent és végig is hallgatható a második EP-je az Ørdøg zenekar akusztikus „féltestvéreként” ismert Diabolus In Musicának.

A Vörös András (ének), Nagy-Miklós Péter (gitár), Bokodi Bálint (ének, hegedű) és Korpos Lajos (gitár) alkotta formáció új EP-je meghallgatható több népszerű online felületen (Spotify, Apple Music, Tidal, stb.) illetve a zenekar Youtube-csatornáján.

Vörös András énekes:
„Szeretjük ezt a projektet, meg ezt a lemezt, és ajánljuk mindenkinek, aki nem bírja a metalt. Nem mintha ez kevésbé lenne az, persze. Csak itt nem a torzított gitár adja az alapot, és ettől első hallgatásra egészen megváltoznak a dalok. Aztán második hallgatásra kiderül, hogy egyáltalán nem is változtak meg, a lényegük ugyanaz maradt, harmadikra meg megint az az érzés, hogy ez valami más. És mire eldöntöd, hogy akkor most mi a helyzet, jó esetben már beült a füledbe, és eljössz koncertre is, amiből most egy darabig ugyan nem lesz, de előbb-utóbb igen, és az megint valami olyan, ami egyszerre metal és nem metal, ülve lehet headbangelni vagy állva némán figyelni. Addig is, itt ez a lemez, hallgassátok szeretettel!”


www.facebook.com/diabolusacoustic



Milyen volt az alkotói folyamat?


„Hihetetlenül érdekes, számomra legalábbis. Egyrészt alapvetés, hogy ne simán csak egy az egyben eljátsszuk a szóban forgó dalokat torzító nélkül, mert annak nem lenne sok értelme, hogy ugyanazt adjuk elő, csak gyengébben, kiherélve. Ha már hozzányúlunk, akkor írjuk is át, nemcsak hangszerelésben, de akár itt-ott új motívumokkal, dallamokkal kiegészítve is.

Már eleve az újdonság, hogy míg az Ørdøgben az én énekem csak háttérvokálokkal egészül ki, a Diabolusban egy másik, teljes értékű énekessel dolgozunk, aki ráadásul sokkal jobb is, mint én. Ő, Bokodi Bálint hegedül is, és az anyazenekarban ez sincs, Bálint annak nem is tagja, mint ahogy Korpos Lajos gitáros is csak a Diabolusban zenél velünk.

Nekem pluszban még az is elképesztő újdonság, hogy lassan huszonöt éve állok színpadon torzított gitáros, kemény zenekarokban, és most először történik meg, hogy a színpadon igazából nem zajt hallok, hanem tiszta dallamokat. Persze, soha nem tudnék meglenni metal zenekar nélkül, mert imádom azt is, de egészen magával ragadó élmény most átélni, milyen, amikor finoman lehet és kell énekelni, a szó szoros értelmében, ordítás helyett.”

Vörös András teljes interjúja a divatikon.hu-nak – katt ide!


DIABOLUS IN MUSICA – Milyen kár (a 2020-as EP)





01. Államtitkár
02. Natasa
03. 100×100000
04. Keringő
05. Az őrtoronyból feléd (Bob Dylan)



Milyen kár EP – az online felületeken


A CD limitált, kézzel számozott, első 100 példányából az előrendelés után megmaradt utolsó darabokat itt tudja beszerezni, aki szeretné: popshop.hu





DIABOLUS IN MUSICA – Az őrtoronyból feléd (Bob Dylan, a 2020-as EP előzeteseként)







DIABOLUS IN MUSICA – Milyen kár EP
(04/17 – Edge)

01. Államtitkár
02. Natasa
03. 100×100000
04. Keringő
05. Az őrtoronyból feléd (Bob Dylan)













KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw