Skip to content

DEVOID – Parallel Realities

Waldmann Szilárd a következőket mondta az EP kapcsán: „Rengeteg düh és elkeseredettség van az EP-ben. Természetesen ezúttal se a virágos rétekről zenélünk, rengeteg olyan bizonytalanság történik a világban ami akarva akaratlanul befolyásol minket és rányomja a hangulatunkra a bélyegét. A tengeregntúlról ide importált kultúrharc, ami a modern világban felrúgja a tásadalmi/nemzeti egységet amely újra törzsi kurzusokra bontja a közéleti narratívát, valamint a szomszédban eszkalálodó háború,  már önmagában elég volt ahhoz, hogy a világba ordítsuk a fájdalmunkat. Az EP is ezen történések kapcsán kialakuló párhuzamos valóságokra és aspektusokra reflektál.”

A kiadvány a Metal.hu gondozásában jelent meg. Az EP ismét Hájer Gergő /Omega Diatribe, Vented/ felügyelete alatt készült az 515 Studio-ban. 

A győri Devoid zenekar 2018-ban alakult és még ebben az évben kiadásra került az első Self Titled EP-jük. Az anyag kiadása után a zenekar számos tagcserén átesett. A 2020-ban kiadott ’Fake Gleam’ névre keresztelt nagylemez megjelenésével már megszilárdult felállással koncerteztek az ország számos területén. A 2021-ben kiadott ’Dusk’ a zenekar második nagylemeze már mérföldkőnek számított a zenekar életében, ugyanis a hazai szaksajtó pozitív visszhanggal üdvözölte a kiadványt. 2022-ben a zenekar közel 100 koncerten túl szerződött a Metal.hu kiadóval.

Facebook: https://www.facebook.com/devoidofeverything
Instagram: https://www.instagram.com/official_devoid/
Spotify: https://sptfy.com/devoid
Bandcamp: https://d3v0id.bandcamp.com

nka
KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw