The Moth címmel május 29-én az Inside Out gondozásában fog megjelenni Devin Townsend „életműve”, amelyről a Prepare for War és a The Big Snit című szerzemények egyetlen közös videóklippel lettek bemutatva.
„Ez lényegében egy ’el nem készült film zenéje’ – mondta Devin Townsend. – Ha ’dalként’ tekintünk rá, akkor nem igazán fog működni, viszont ha egy ’alapvető változás’ előtti utolsó pillanatokat megtestesítő filmes ’élménynek’ tekintjük, akkor egy izgalmas kalanddá válik. Akár úgy tekintünk rá, mint két egymással harcoló fél ’háborújára’, amelyek tettei egy ’végső csatában’ csúcsosodnak ki, akár úgy, hogy mindez valójában egy belső küzdelem metaforája, ugyanúgy működik. Azonban szembenézni az élet nehézségeivel és a saját természetünkkel gyakran fájdalmas lehet, ezért ’a leggyorsabb kiút az átvészelés’, és ez a zenemű ezt a folyamatot jeleníti meg. A lezárás pedig egyfajta személyes ébredést hivatott szimbolizálni. A The Big Snit címet egy azonos elnevezésű, a Kanadai Nemzeti Filmtanács által készített rövid rajzfilmből vettem, amelyen felnőttem. Ha van rá lehetőségetek, nézzétek meg a Youtube-on! Úgy vélem, az én verzióm szimplán csak egyfajta heavy metal változata annak, ha-ha!”
DEVIN TOWNSEND – The Moth
(05/29 – Inside Out)
1. Semi-prologue
2. War Beyond Words
3. The Moth
4. Ode To My Eye
5. Enter The City
6. Covered By Causes
7. Lexin
8. Runaways
9. A Proxy For God
10. The Mothers
11. Orion
12. Stay There
13. Home At Night
14. Intermission
15. Lexin Returns
16. The Clergy
17. Prepare For War
18. The Big Snit
19. Silver Princess
20. A Life In Review
21. Metamorphosis
22. Stained Hearts
23. Let Go
24. We Don’t Deserve Dogs
