Dealing With Demons címmel október 9-én jelenik meg a Dez Fafara vezette DevilDriver új albuma, amelynek harmadik előzetes dala a klippel kísért Nest Of Vipers. A Dealing With Demons egy dupla lemez lesz, októberben csak az első rész jön ki, a Vol. 1.
A DevilDriver legutóbbi lemeze a 2018-ban kiadott Outlaws ‘Til The End volt, csupa country feldolgozással, a legutóbbi hagyományos stúdiólemezüket pedig 2016-ban adták ki Trust No One címmel.
Dez Fafara: „Ez az első alkalom, hogy egy zenésztársammal írtam meg egy DevilDriver dal szövegét. Neil Tiemann gitárosról van szó, akivel remekül tudtunk összedolgozni. Mindig a legjobbat akarjuk az adott nótának. A szövegről mindent elárul a refrén: ‘the king’s sworn men make perfect liars.’ Ez a kőkemény, jéghideg igazság: az emberek lojalitása gyakran megvehető, eladó…
DEVILDRIVER – Nest Of Vipers (a 2020-as Dealing With Demons albumhoz)
Dez Fafara: „Az Iona nem hasonlít egyik DevilDriver dalra sem, egy újabb lépés előre, a hangzásunk egy újabb szintje. Iona egy rég halott szellem, aki a halál megszállottja, ezt jelképezik a kezében tartott fekete rózsák. Minden egyes rózsa egy olyan személy szellemét jelöli, akit elvett ettől az élettől. Ez a téma kapcsolódik hozzám, de a Dealing With Demons dalhoz is, ugyanis az emberek gyakran igen nehezen ‘engednek el’ bizonyos dolgokat. Ez vonatkozhat kapcsolatokra, a halálra és így tovább. A múlt valóban nem más, mint a múlt, fontos, hogy elengedjük és ne ragadjunk bele egy olyan helyzetbe, amikor folyamatosan újraéljük…”
DEVILDRIVER – Iona (a 2020-as Dealing With Demons albumhoz)
Dez Fafara: „Azóta gyakorlom a társasági távolságtartást, mióta megszülettem. Egész életemben igyekeztem elfogadni a tömegiszonyomat, és erről szól a Keep Away From Me szövege. Most itt az ideje annak, hogy a bandák ne a nyilvánvalót csinálják és úgy erőltessék a véleményüket a dalaikon át, mintha a világgal minden rendben lenne. Most nagyon NEM a ‘szokásos metal videó látványoknak’ van itt az ideje. Nekünk, művészeknek most szólnunk kell, inspirálni másokat és életeket megváltoztatni, vagy képeket lefesteni, ha úgy tetszik, egyfajta időkapszulát készíteni.
Ez a videó ilyen lett, miközben a zenekarunk, akárcsak sok ezernyi másik, karanténba kényszerült. Nem tudunk próbálni, fotózni, összejönni, klipet sem tudunk készíteni mindazoknak, akik hosszú évek óta támogatnak minket. Nehéz idők ezek a világnak, ezzel a videóval pedig azt akartuk kifejezni, hogy ‘ezeken megyünk keresztül a családjainkkal, és miközben próbáljuk elfogadni, ami jön… fogjunk össze!”
„Ezen a két lemezen olyan témákról írtam, amelyek más jellegűek. A régiekhez nem akartam visszatérni. A pályafutásom kezdete óta írok ezekről, az emberi természet ezen vonásairól, az őszinteség, a hűség hiányáról, a szeretetről és az elvesztésről, most inkább az igazságtalanságokra fogom felhívni a figyelmet a szövegeimben. Sokan mondják, hogy a zenénk erőt ad nekik, de számosan nem fogták fel, hogy ezek a szövegek kísértenek engem. Az utóbbi pár évben tűzvészektől menekültünk meg, a feleségem a rákkal harcolt, most pedig itt ez a világjárvány… Erről van szó…
Változatosabb témákról akartam írni, így született meg ez a lemez. Mindent kiadtam magamból ezen a két lemezen. És ez most még csak a kezdet, a második rész még keményebb lesz. A banda zenei fejlődése is látható lesz, ahogy közeledünk a megtisztulás végéhez. Minden démoni dologtól megszabadulunk…”
DEVILDRIVER – Keep Away From Me (szöveges videó a 2020-as Dealing With Demons albumhoz)
DEVILDRIVER – Dealing With Demons Vol. 1
(10/09 – Napalm)
01. Keep Away From Me
02. Vengeance Is Clear
03. Nest Of Vipers
04. Iona
05. Wishing
06. You Give Me A Reason To Drink (feat. Simon Blade Fafara)
07. Witches
08. Dealing With Demons
09. The Damned Don’t Cry
10. Scars Me Forever