Skip to content

DESTRUCTION – Így játsszák az Accept dalát

A Destruction 2023-ban befejezte a 40 Years of Destruction elnevezésű turnéját, majd azonnal új zenén kezdett dolgozni. Ennek eredményeképp a mai napon jelent meg a No Kings – No Masters című 12”-es kiadvány, amelyen az azonos című saját szerzemény mellett az Accept Fast As A Shark dalának a feldolgozása is szerepel. Ez utóbbit – egy Andrea Mantelli által készített videó kíséretében – lentebb meg is hallgathatjuk.

„Amikor ez a dal 1982-ben megjelent, megváltoztatta a világunkat – mondta a Destruction vezetője, Schmier. – Ez volt az első német speed metal himnusz, és micsoda intenzív harmóniájú szóló van benne! Még mindig ugyanúgy szeretem ezt a számot, mint a legelső napon, amikor először hallottam. Így aztán az, hogy végre feldolgozhattam, egy megtestesült vágyat jelentett számomra. A Destruction stílusában készítettük el, hiszen az eredeti örökké a legjobb változat marad. Ez egy tisztelgés a súlyos zenék egyik megalkotója előtt, és jól reprezentálja, hogy mennyire fontos volt ez a szám a metal egésze számára. Jó szórakozást!”

KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. BLOODRED HOURGLASS
    The Sun Still In Me (dal)
  2. CAVALERA
    Escape To The Void (dal)
  3. MINISTRY
    Goddamn White Trash (dal)
  4. BAD OMENS x POPPY
    VAN (Live) (dal)
  5. SOFT PLAY
    Act Violently (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw