Skip to content

DER WEG EINER FREIHEIT – Jön a Noktvrn album, klippel az első dal: Morgen

Noktvrn címmel november 19-én jelenik meg a würzburgi atmoszférikus blacker Der Weg einer Freiheit ötödik albuma, a 2017-es Finisterre lemez utódja, első előzetesként pedig már itt is van a klippel kísért Morgen tétel..

A Noktvrn lemez producere Nikita Kamprad énekes/gitáros volt, az Immortal dalban pedig Makó Dávid a vendégénekes a The Devil’s Trade-ből. A Noktvrn borítóját Max Löffler tervezte.





www.facebook.com/derwegeinerfreiheit
„A 2009-ben alakult német banda bevallottan a black metal második generációjának elsöprően agresszív, dallamos riffekben és blastbeatekben tobzódó, északian fagyos-melankolikus atmoszférával bíró világát idézi meg. Dissection, Dawn, Sacramentum, Dark Funeral – a sor a végtelenségig folytatható.

Számos kortársuktól eltérően viszont a Der Weg einer Freiheit több, mint egy tisztelgés a nagy elődök előtt; pont annyira formálják a maguk képére a hatásokat, hogy az több legyen szimpla múltidézésnél. Jó helyről meríteni természetesen bármelyik zenekar tud, azonban kevesen képesek olyan magas technikai színvonalon kivitelezni az ötleteiket, mint a négy tag…”


DER WEG EINER FREIHEIT – Morgen (a 2021-es Noktvrn albumhoz)









DER WEG EINER FREIHEIT – Noktvrn
(11/19 – Season Of Mist)

01. Finisterre II (01:52)
02. Monument (06:46)
03. Am Rande der Dunkelheit (08:18)
04. Immortal (06:50)
05. Morgen (07:00)
06. Gegen das Licht (11:13)
07. Haven (05:45)

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw