Skip to content

DEPRESSZIÓ – Szombaton Fehérváron indul a tavaszi lemezbemutató turné

A Depresszió történetének legsikeresebb nyitását produkálta a tavaly szeptemberben megjelent Nehéz szó című új album, amely kevesebb mint 3 hónap alatt érte el a platinalemez státuszt. A lemezbemutató turné tavaly őszi szakaszának legtöbb koncertje telt házzal zajlott le, tehát már nagyon lelkesen készül a zenekar a tavaszi folytatásra.

Halász Ferenc: „A rajongók és a szakma is azt az egybehangzó visszajelzést adta számunkra, hogy az utóbbi idők legerősebb Depresszió lemezét készítettük el. Ez a koncertek látogatottságán is meglátszott, mert az eddigi legsikeresebb szezonunkat zártuk. Nagyon örülünk ennek a fogadtatásnak, és bízunk benne, hogy a tavaszi turné is ilyen örömteli lesz. A műsor felépítésében törekedtünk arra, hogy extra tartalommal tudjunk szolgálni. Ahol csak belefér a műsoridőnkbe, ott a Nehéz szó mind a 9 dalát eljátsszuk, valamint egy összeállítást az elmúlt 20 évünkből. Különleges vendégként az egyre népszerűbb Dorothy zenekar csatlakozik hozzánk.”


www.facebook.com/depressziomusic


A tavaszi turné állomásai:

03.07. Székesfehérvár – Fezen Klub
03.13. Gödöllő – Trafo Club
03.20. Nyíregyháza – Club Hollywood
03.21. Szentes – Művelődési Központ
04.11. Békéscsaba – Csabagyöngye Kulturális Központ
04.18. Sopron – GYIK Rendezvényház + Moby Dick
04.24. Kaposvár – Hang-ár Music Club
04.25. Keszthely – 512 Club
05.08. Egervár – Várkastély + ROAD
05.09. Jászboldogháza – Condors MC. Találkozó
05.23. Budapest – Barba Negra Track





A tavaszi turné végeztével egy speciális koncertsorozattal folytatja a 2020-as évet a zenekar. A nyári szezon egyszerre lesz lemezbemutató és jubileumi turné a Depresszió számára, mert idén ünnepeli fennállásának 20. évfordulóját a csapat. A hivatalos jubileumi koncertsorozatra pedig az ősz folyamán kerül sor, amire egy extra kiadvánnyal is készülnek.


Bővebb információk:

depressziomusic.hu/koncertekwww.facebook.com/depressziomusic/events





A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.







nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw