Skip to content

DEFILED SERENITY – Amikor betelik a pohár

A Before the Dawn énekese, Paavo Laapotti által 2021-ben alapított melodikus death metal zenekar, a Defiled Serenity 2025. február 21-én adja ki debütáló albumát, a Within the Slumber of the Mind-ot. A hanghordozó első kislemezdalaként a Your Worst Enemy került bemutatásra, egy Tuomas Saukkonen által készített videóklip kíséretében.

„Szerettük volna egy fergeteges, lendületes kislemezzel felvezetni az album megjelenését – mondta Paavo Laapotti. –  A dal egy olyan emberről szól, akit egész életében szemétként kezeltek. Végül betelik nála a pohár, az érzelmei eluralkodnak rajta, ő pedig bosszút akar állni. Az évekig tartó bántalmazások felforrnak benne, így a végén a zaklatói megtudják, ki is a legnagyobb ellenségük. Az album készítésébe ezzel a dallal fogtunk neki, és egyértelműen minden zenésznek határozott elképzelése volt a végeredményt illetően. Azt hiszem, sikerült a kellő káosszal ellátnunk a dalt, és a klip is ennek szellemében készült el.”

DEFILED SERENITY – Within the Slumber of the Mind
(10/03 – Inverse Records)

1. Alkutaival (feat. Juha Tapio)
2. Voices from the Void
3. Exiled to Infinity
4. Death
5. Mortal
6. Within the Slumber of the Mind
7. Through the Chaos
8. Your Worst Enemy
9. Tears of Black
10. Unfaithful (Rihanna cover) (feat. Karisma)

https://defiledserenity.bandcamp.com

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw