Skip to content

DEEP SIX HATRED – Egy teljesen eltérő dal

A 2019-ben alakult helsinki thrash/crossover banda, a Deep Six Hatred május 3-án adja ki debütáló albumát, Angel of Disease címmel. A korong címadó szerzeményéhez kijött egy szöveges videó, amely lentebb megtekinthető.

„Azt hiszem, ez volt az első dal, amit a készülő albumhoz készítettünk – mondta a gitáros Joni Koivuniemi. – Ott voltunk a nappalimban Jussi elektromos dobjaival meg a többi hangszerrel, zenekari próbát tartottunk, aztán a lényegre koncentráltunk. Ez egy viszonylag párás este volt. De ez a dal valahogy azon az estén kezdett formát ölteni. Idővel mindenféle finomítások és apró simítások érkeztek a kompozícióhoz, de igyekeztünk tartani magunkat az eredeti ötlethez, ami Villétől származik. Szerintem működőképes, még ha eléggé el is tér az album többi szerzeményétől.”

„Igen, úgy hiszem, az alkoholnak is volt köze hozzá” – tette hozzá a basszusgitáros Tomas Oksanen.

„Így van, teljesen más, mint a többi dal, a leglassabb és a legócskább nóta az albumon, ilyen totál béna!” – vette viccesre a figurát a dobos Jussi Ruokolainen.

„És a videót Hannu Mikkola készítette hozzá a Visual Vortexből – folytatta kissé komolyabban az énekes Ville Siikamäki. – Hannuval már sok közös tapasztalattal rendelkezünk a korábbi zenekarainknak köszönhetően. Mondhatni könnyű és biztonságos választás volt, amikor azon gondolkodtunk, hogy Janne mellett ki más vállalná még el nekünk a videós melót. Hannu készítette el számunkra a promó felvételeket is. Minden szempontból profi!”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw