Skip to content

DEATHWHITE – Dark metal klippremier: Grave Image

Még az év elején jelent meg a darkos, doomos amerikai Deathwhite második albuma, a Grave Image, a címadó dalhoz pedig most egy videoklip született.

A videóban és a dalban egyaránt megjelenő témák a mai világunkat jellemzik – a 2020-as járvány egyszerűen csak felerősítette ezeket a kérdéseket. A tudomány és a tények tagadása miatt bekövetkezett pusztítás a következő generációkra káros hatással lesz. Ahogy a Grave Image szövegében is szerepel, ezek a féktelen tettek távolról sem illúziók, sokkal inkább a mindennapi, valós élet részei. Mivel lassan zárul a 2020-as év, a jövő felé fordulunk, készülünk a harmadik stúdióalbumunkra, és közben azért a Grave Image lemezre is igyekszünk ráirányítani a figyelmet.

Ami az új anyagot illeti, vadul demózunk, egyes daloknál az utolsó simításokat végezzük. Egyelőre úgy tűnik, hogy
ezek a számok lassabbak, doomosabbak, és azt is bátran kijelentjük, hogy ‘atmoszférikusabbak’, mint az eddigiek. Köszönet mindazoknak, akik 2020-ban támogatták a Deathwhite-ot. Örökké az adósaitok maradunk.

www.facebook.com/deathwhiteofficial



DEATHWHITE – Grave Image (a 2020-as Grave Image albumhoz)





DEATHWHITE – Grave Image (a 2020-as album)








KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw