Skip to content

DEAD POET SOCIETY – Semmi sem számít

A Los Angeles-i Dead Poet Society január 26-án dobja piacra második, Fission című albumát a Spinefarm Records gondozásában. A hanghordozóról most kijött egy új kislemez, My Condition címmel.

„Ennek a dalnak a megírása évekig tartott, és ez az egyik kedvencünk – árulta el a zenekar frontembere, Jack Underkofler. – Arról szól, hogy tudjuk, hogy semmi sem számít, szóval akár azt is megtehetnénk, ami beteljesülést hoz számunkra, és azt csinálhatnánk, amit csak akarunk.”

A 13 szerzeményt felvonultató korong egy tanulmányként fogható fel a személyes változásokkal és a fejlődés turbulenciáival kapcsolatban. Ahogy a frontember mondja, „mikroszkopikus és széleskörű pillantást vet azokra az eseményekre, amelyek megváltoztattak bennünket”.

Jack Underkofler szerint a zenekarnak egyetlen küldetése van az új album hallgatói és a rajongói számára:

„Szeretnénk az igazsággal otthagyni őket. Mindez nem olyan egyszerű, mint hogy azt mondanánk, azt akarjuk, hogy a zenénk pozitív szemlélettel hagyja ott az embereket. Azt akarjuk, hogy a zene beszéljen, bárhol is találják magukat. Azt akarjuk, hogy az emberek azt érezzék, hogy bármit is élnek át, az helytálló, függetlenül attól, hogy milyen ponton vannak az életükben.”

DEAD POET SOCIETY – Fission
(01/26 – Spinefarm Records)

1. – 5:29:45
2. Running In Circles
3. Hurt
4. How Could I Love You?
5. I hope you hate me.
6. UTO
7. Tipping Point
8. LA Queen
9. Hard To Be God
10. 81 Tonnes
11. My Condition
12. KOET
13. Black and Gold

KERESÉS
Hammer 354
megjelenés: március 5.
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw