Skip to content

DARKMESS – Standoff

Jelentős vizuális támogatást kapott a zenekar KHAOS címmel februárban megjelent kislemezének Standoff című dala.

„Az alapkoncepció egy energikus kameramozgással, filmes hatású vizuális ingerekkel és a szöveg tartalmát erősítő vágóképekkel tűzdelt imageklip volt, ennek alapján született meg az alábbi végeredmény. Ehhez az előző klipjükért is felelős Kispál Lászlóval (KSPL) dolgoztak együtt, akinek egyedi látásmódját több ikonikus underground magyar banda klipje hordozza magán. A dal, a Standoff egy patthelyzet nem túl kellemes feloldásáról szól, amit a dal kegyetlen hangulata mellett most már egy piros színben kellemes arányban bővelkedő videó is alátámaszt.”

A zenekar elmondása szerint a háttérben már az első nagylemez munkálatai folynak, ősszel már számíthatuk egy új dalra és klipre. A teljes lemez tervezett megjelenési ideje az év vége.

A Standoff mellett új dalokat is hallhattok a Darkmesstől az alábbi nyári fesztiválokon:

ALPÁRFESZT – JÚNIUS 22. https://www.facebook.com/events/675058047266605
LOWLAND FEST – JÚLIUS 22. https://www.facebook.com/events/232548072600374
FEKETE ZAJ – AUGUSZTUS 18. https://www.facebook.com/events/1157753788160806

Bandcamp: https://darkmess.bandcamp.com/
Facebook: https://www.facebook.com/darkmessband/
Instagram: https://www.facebook.com/darkmessband/
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UC_18RaxZC_ZXDwoeRFMZVPA
Streaming: https://WMMD.lnk.to/Darkmess_KHAOS

nka
KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw