Kiadó: LES ACTEURS DE L’OMBRE PRODUCTIONS / Írta: MILÁN PÉTER / 7

A Darkenhöld a francia black metal azon ágához tartozik, amely a középkori világot kívánja zenében, esztétikában megjeleníteni, pontosabban annak bizonyos értelemben idealizált, a ma emberében lecsapódó formáját. Ez valahol része a kulturkampfnak, vagyis a modernitás mindent maga alá gyűrni igyekvő – legelső sorban az ember lelkét, egész bensőjét – törekvésével szemben van egy maroknyi ember, akik elég merészek ahhoz, hogy ha csak egy zenekar és a köré íródó vizualitás, szövegek és eszmei közeg révén is, de hagyományosnak tekinthető értékek mellett törjenek lándzsát.

A Darkenhöld 2008-ban lépett a színre és két split-kiadványt követően 2010-ben A Passage To The Towers… címmel jelent meg a debütalbum. Néhány évente kikerült egy újabb nagylemez a franciák műhelyéből, s 2019-ben egy újabb érdekes megosztott CD látott napvilágot: a hasonló vonalon mozgó Griffon társaságában jelent meg az Atra Mors, egy akusztikus szerzeményeket tartalmazó hangulatos anyag. Időről időre be is kerül a lejátszóba a CD. A 2020-as Arcanes & Sortiléges albumot követően majdnem öt évig csend honolt a Nizzában székelő csapat körül, s a csendet most törték meg. Le Fléau de Rocher a hatodik teljes anyag címe.

Nem érzékelek jelentős elmozdulásokat a korábbi irányvonalhoz képest, de ez nem az a közeg és zenekar, amely „elbírja” vagy igényli a drasztikus módosításokat. Kisebb-nagyobb arányeltolódások, egy-egy újabb, vagy újabbnak tűnő ötlet felmerülhet egy aktuális albumon, ami azonban érdemben nem érinti a csapat, jelen esetben a Darkenhöld hangzását.

A produkció kapcsán megjegyzendő, hogy a franciák nem kívánták kipucolni a barázdákat, vagyis kellő nyerseséggel szólalnak meg a hangszerek. Természetesen Aldébaran gitárja áll a középpontban, témái kellemesen érdesen horzsolnak, ahogyan a dob/basszus kettőse is úgy szól, hogy akár egy több évtizedes felvételt is hallhatnánk. Cervantes éneke nyers és agresszív, de szerencsére olykor érkezik egy-egy kórusrész, ami oldja a szikár kerregések mogorvaságát. Egyébként Aldébaran is előszeretettel ereszti el ujjait néhány szólórész vagy díszítés kedvéért.

A tremoló-gitározással, az atmoszferikus pengetésekkel, az alkalmankénti thrash-hatásokkal, a billentyűs háttérszínesítésekkel együtt a Darkenhöld a ’90-es évek black metalját tekinti kiindulópontnak, és ezt ereszti át a saját látásmódján, értelmezésén, érzésein, majd ebből születik meg a maguk franciás ízű black metalja. Nem alapmű a Le Fléau du Rocher, de hangulatos lemez a sorban.

–

(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)