Skip to content

DARK TRANQUILLITY – Dal- és klippremier a novemberi albumról: The Dark Unbroken

A Dark Tranquillity új stúdióalbuma Moment címmel lát majd napvilágot november 20-ám, harmadik előzetesként pedig már itt is van a klippel kísért The Dark Unbroken dal.

A 2016-os Atoma lemez utódja már Niklas Sundin alapító gitáros/dalszerző nélkül készült, hiszen ő közel 30 év után távozott a Dark Tranquillity-ből, mert a turnézás helyett inkább az alkotó munkákban leli örömét. Niklas 2016 óta családi okok miatt nem is turnézott a csapattal, a Mitochindrial Sun nevű elektro-projektje pedig tavasszal adta ki a debütáló lemezét. De lesznek más, metal és nem-metal projektjei is.

Niklas utódjaként két gitáros is csatlakozott a bandához, és mindketten játszottak velük az utóbbi években – Niklast pótolva. És persze, nem ismeretlen arcok. Az egyik új gitáros Chris Amott (ex-Arch Enemy, ex-Armageddon stb.), a másik pedig Johan Reinholdz (Andromeda, Nonexist, Skyfire).

www.facebook.com/dtofficial



DARK TRANQUILLITY – The Dark Unbroken (a 2020-as Moment albumhoz)





DARK TRANQUILLITY – Identical To None (a 2020-as Moment albumról)


DARK TRANQUILLITY – Phantom Days (a 2020-as Moment albumhoz)




Tavasszal így fogalmazott a Dark Tranquillity:


„Egy új ciklus kezdődik most… Ebben a bizonytalan időszakban nem tehetünk többet, mint megpróbáljuk a frusztrációt, a félelmet és a feszültséget kiadni magunkból, zene és szavak formájában. Az elszigetelődés akár erős motivációs tényező is lehet és elszántak vagyunk: a legjobbat akarjuk kihozni magunkból.

Ezúttal két fantasztikus zenész van velünk, akik már jó ideje a turnékon is velünk voltak, most pedig már igazi tagként mutathatjuk be őket. Chris Amott és Johan Reinholdz hihetetlenül sokat hozzátettek a koncertekhez, most pedig alig várjuk, hogy hallhassuk, mit is tesznek hozzá ehhez a lemezhez.”


DARK TRANQUILLITY:

Mikael Stanne – énekes
Anders Jivarp – dobos
Martin Brandstrom – billentyűs
Anders Iwers – basszusgitáros
Johan Reinholdz – gitáros
Chris Amott – gitáros


DARK TRANQUILLITY – Summer Breeze 2017 (Chris Amott gitárossal)





DARK TRANQUILLITY – Out Of Nothing – dokufilm 2009







DARK TRANQUILLITY – Moment
(11/20 – Century Media)

01. Phantom Days
02. Transient
03. Identical To None
04. The Dark Unbroken
05. Remain In The Unknown
06. Standstill
07. Ego Deception
08. A Drawn Out Exit
09. Eyes Of The World
10. Failstate
11. Empires Lost To Time
12. In Truth Divided



KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw