Skip to content

DANKO JONES – Meglepetések nélkül

Már majdnem teljesen készen áll a kiadásra a kanadai Danko Jones tizenegyedik stúdióalbuma. Az Electric Sounds című nagylemez hivatalos megjelenési dátumát szeptember 15-ére tűzték ki.

„A világjárvány idején úgy éreztük, hogy a turnézó rockzenekarok a semmittevésnek köszönhetően korai nyugdíjazásba kerültek – mondta a frontember Danko Jones. – De bizonyos értelemben azt is éreztük, hogy mindez arra késztet bennünket, hogy még keményebben dolgozzunk. A világjárvány ellenére 2021-ben kiadtuk a Power Trio albumot, és amint lehetőségünk volt rá, turnéra indultunk. Most pedig már dolgozunk az Electric Soundson, és úgy érzem, hogy a megszokott tempóban haladunk előre. Viszont, a munkamódszerünk egy kicsit megváltozott, miután kissé szétköltöztünk egymástól. A basszusgitárosunk, JC Finnországban él, a dobosunk, Rich pedig visszatért a Prince Edward-szigetre. Régebben nap mint nap tesztelgettük az ötleteinket a próbateremben, de most már csak ide-oda küldözgetjük a fájlokat egymásnak. Viszont, a tavaly nyári turné alatt sikerült néhány napra lefoglalnunk egy próbatermet Berlinben. Ezeken a sessionökön öt dalt is összeraktunk, amelyek végül a készülő albumra is felkerültek.”

Ezt az öt számot további hat követte, teljessé téve az Electric Sounds albumot. A zenekar azt ígéri, hogy nem próbálják meg újra feltalálni a kereket, hiszen az már így is pörög – ráadásul nagyon gyorsan!

„Úgy gondolom, hogy az Electric Sounds összhangban van a korábbi albumainkkal – folytatta a frontember. – Az elmúlt évek során sikerült kialakítanunk magunknak egy kőkemény hangzást, amihez a jövőben is ragaszkodni fogunk. A korábbi lemezeinkhez képest a mostani egy kissé gyorsabb dalokat fog tartalmazni. A szövegeink általában arról szólnak, hogy rockolunk, rockolni akarunk, vagy hogy mennyire élvezzük az életet rockolás közben, ezen felül néha a nőkről is énekelek. Ezen az albumon nem lesznek meglepetések!”

Az 1996-ban alakult zenekar első kislemez gyanánt a Guess Who’s Back című szerzeményt tárta a rockrajongók elé.

„Íme, az első dal a hamarosan megjelenő albumunkról, az Electric Soundsról! A szám címe, Guess Who’s Back, és nagyon ütős! Alig várjuk, hogy mindenki hallhassa, szóval itt az első ízelítő!”

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw