Skip to content

DAMPF – A jó emberek fiatalon halnak meg

A Martin „E-Type” Eriksson vezette DAMPF a tavalyi bemutatkozása után idén már a második albumára készül, amelynek első kislemeze, a No Angels Alive ma látott napvilágot, egy Ted Jensen által készített videóklip kíséretében.

„Eljött az idő, hogy újabb fejezetet írjunk a DAMPF történetében, és itt a második albumunk első kislemeze, a No Angels Alive – mondta a zenekar frontembere, Martin Eriksson. – A hamarosan megjelenő második lemezünk ott folytatja, ahol az első abbamaradt. Csak írtuk és komponáltuk a dalokat, igyekeztünk egyre jobb és jobb számokat készíteni, és hirtelen elő is álltunk egy új albummal. Az teszi különlegessé, hogy egy összetartó, összeszokott zenekar vagyunk, és a tavaly nyári finnországi és svédországi fesztiválturnénk alatt sikerült még tökéletesebben összecsiszolnunk a bandát. Az új kislemezdal, a No Angels Alive egy gonosz erőkkel és megpróbáltatásokkal teli világot mutat be. A címe pedig arra utal, hogy ebben a világban csak a rosszak maradnak életben, a jók pedig fiatalon meghalnak.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw