A D-A-D, vagyis a Disneyland After Dark Dánia elsőszámú exportterméke, ha dallamos hard rock zenékről van szó. Otthon egyértelműen sztároknak számítanak, de szerte a világban rendelkeznek mérhető rajongótáborral. Nem mai csapatról van szó, hiszen első lemezük még 1986-ban jött ki. Legutoljára 2019-ben jelentkeztek friss dalokkal, előtte meg nyolc év szünet volt, szóval nem mondhatni, hogy iszonyatosan fűti őket a közlési vágy mostanában. Sőt, sokáig úgy volt, hogy nem is lesz már új LP soha, aztán mégis megszületett a Speed of Darkness.
Szerencsére, ugyanis ezt a southernes hangulatú hard rock zenét kevesen érzik ennyire, mint ők, főleg nem Európában. Ezzel az egy mondattal pedig talán el is mondtam minden lényegeset a lemezről. Igen, a zene pontosan ugyanaz, ami eddig is volt, annyi eltéréssel, hogy úgy tűnik, ezúttal melankolikus hangulatban voltak a fiúk. A korongon ugyanis komoly hangsúlyt kapnak a balladisztikus, borongós hangvételű dalok, amik hallgatása közben szinte látom magam előtt a poros úton gördülő ördögszekereket.
Önmagában egyikkel sincs gond ezek közül, ömlesztve viszont kicsit felborítják a lemez egyensúlyát. A Crazy Wings, a Ghost vagy a záró I’m Still Here mind-mind ilyen karakterű témák, amik indokolatlanul szorítják háttérbe az olyan tökös rock and roll darabokat, mint a nyitó, kiváló God Prays To Man, a Keep That MF Down vagy a Waiting Is The Way. A balladáknál ugyanis talán csak az együtténeklős, pofátlanul fogós partihimnuszok írásához ért jobban az indulása óta mindössze egyetlen tagcserét (az 1999-ben érkezett dobos, Laust Sonne az „új fiú”) megért brigád.
Ezekből most a kelleténél talán egy csipetnyivel kevesebb van, de a lemez azért így is bőven hallgattatja magát, ráadásul kifejezetten szépen, arányosan szól: a gitárok harapnak, Jesper Binzer ráspolyos témáival egyetemben, a kéthúros bőgő szépen búg a háttérben, és összességében is él, lélegzik a sound. Szintén jár a piros pont a kifejezetten vastag, azonnal fülbe ülő háttérvokálokért, amik nagyban növelik a számok fogósságát. Az Automatic Survival ennek köszönhetően még kifejezetten popos felhangot is kapott, de ez is jól áll nekik, szóval csak üdvözölni tudom ezt a kis kiterjeszkedést a jól megszokott határvonalakon kívülre.
Így sem kell azonban nagy megfejtésekben gondolkodni a Speed Of Darkness kapcsán. Ez nem több és nem is kevesebb, mint egy csokorra való, friss tétel a banda boszorkánykonyhájából, épp csak ezúttal egy fokkal lazábban a megszokottnál. Nálam a XXI. századi D-A-D csúcsteljesítménye még mindig a 2011-es dic.nii.lan.daft.erd.ark, de a Speed of Darkness-szel is simán átugorják a lécet.
