Skip to content

CYHRA – Augusztusban jön az új lemezük

A svéd melodikus metalos Cyhra hamarosan új albummal jelentkezik. A sorban harmadik, The Vertigo Trigger című nagylemez a Nuclear Blastnál fog kijönni, augusztus 18-án.

A Jake E énekes (ex-Amaranthe) és Jesper Strömblad gitáros (ex-In Flames) által alapított Cyhra a gitáros Euge Valovirta (ex-Shining) és a dobos Alex Landenburg (Kamelot) csatlakozását követően már két nagy sikerű albumot adott ki, amelyek bizonyítják, hogy a zenekarnak sikerült rálelnie a saját identitására és hangzásvilágára. Most, négy évvel a legutóbbi, No Halos In Hell című albumot követően érkezik a The Vertigo Trigger, amelyen immáron a nemrég csatlakozott Marcus Sunesson gitáros (ex-The Crown, Engel) játéka is hallható.

Az album hivatalos kiadási dátumának bejelentésével egy időben bemutatásra került egy videóklip is, amelyet a Life Is A Hurricane című szerzeményhez készítettek.

„A dal az első másodperctől kezdve magával ragad, és egészen az utolsó üteméig veled marad. Ez pedig egy fantasztikus videó a Revolver Film ötletgazdájának, Patric Ullaeusnak köszönhetően!” – lelkendezett az énekes Jake E.

„A Life Is a Hurricane volt az egyik első dal, amit az új albumhoz írtunk. Egyike azoknak a szerzeményeknek, ahol az énekdallam és a ritmus szorosan kapcsolódik egymáshoz, és valóban kiegészítik egymást. Minden bizonnyal ez az eddigi legjobb videóklipünk is” – tette hozzá a dobos Alex Landenburg.

„Ez egy hurrikánszerű dal! Egy súlyos riffel és egy gitárszólóval kezdődik, és mi mással lehetne jobban kezdeni egy dalt, mint ezekkel? Remélem, tetszeni fog nektek! Ó, és a videó is rendkívül intenzív” – mondta a gitáros Euge Valovirta.

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw