Skip to content

CYD – A gyorsan múló remény

A napokban volt egy éves az esztergomi crossover csapat CYD Longest Way Home című EP-je, amihez ennek apropóján megérkezett a harmadik klip is!

A H-Music gondozásában megjelent EP egyfajta gyűjteményes kiadású CD, ugyanis a Longest Way Home 5 dala mellett a zenekar két korábbi EP-je, a Here Comes The Bastards és a Next Round dalai is helyet kaptak a korongon, így egy kvázi 16 dalos „albumot” kap egy EP áráért, aki megveszi azt. A lemez a MAHASZ TOP 40 5. helyén nyitott, most pedig a korábbi két klip és szöveges videó mellé megérkezett az új kisfilm is!

„A reményvesztett, kilátástalan élethelyzetről és a sötét jövőről szól a nóta. A címe egy szójáték, a Hope Dies Last helyett Hope Dies Fast, vagyis nem utoljára, hanem jó gyorsan hal meg a remény. Remekül tükrözi a jelenlegi helyzetet sajnos, mert ami felé sodródunk, az sajnos nem tud rám pozitívan hatni.” – nyilatkozta Lázár Zalán, a banda énekese.

A korábbi sztoris és a koncertklip után ezúttal egy klasszikus „imázsfilm” érkezett Esztergom keménygyerekeitől:

„A klipet a Don Gatto zenekar főnöke, Acélos Balázs forgatta, rendezte, és a vágás is az ő keze munkáját dícséri. A próbatermünket alakítottuk át, sötétítettük le a falakat és világítottuk meg reflektorokkal, hogy elérjük ezt a különleges fényhatást. Ezúttal direkt nem hívtunk senkit, csak mi voltunk ott a forgatáson, a sötét falak között, ezzel is kicsit ridegebbé téve a végeredményt.” – tette hozzá a zenekar dobosa, Czifra Zoltán.

A csapat szombaton adja 11. születésnapi koncertjét Esztergomban, a Kill The Mosquitoes 2022 fesztivál második napján a Sportkülsőben, ahol fellép még az Ørdøg, a Remorse, az A.M.D., a Beerzebub és a Before The Last Breath is aznap! Ezt követően pedig augusztus 6-án, a dorogi Kacsában lehet elcsípni a srácokat, a Dirty Dawn, a Közöny, a No Man is Without Fear és a Coalcutter társaságában, majd pedig augusztus 24-én, a fővárosi Instantban melegítenek a Moscow Death Brigade-nek a Beerzebubbal!

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw