Kiadó: Season of Mist / Írta: Kánya Ferenc / 8
A júniusi szám Hangpróbája ingencsak kedvemre való, és az egyik album, amit tulajdonképp vártam is, a kanadai tech-death Cryptopsy új lemeze volt. Aki nem bírta vagy nem tapasztalta még meg mondjuk a Cattle Decapitation, a Cephalic Carnage, a Decrepit Birth, a Dying Fetus, az Origin vagy a Psycroptic – most csak mondtam pár példát – zenéjét, szerintem lapozzon, ezt a lemezt meg kerülje is el, mert csak fejetlen összevisszaságot fog hallani. A Cryptopsy muzsikája még a fentiekhez képest is összetett és technikás. Csak definiálni egyszerű: death metal, roppant agyas módon művelik, a hangzásuk modern és súlyos, a témáik koncentráltak és intenzívek, a technikájuk pedig rendkívül kifinomult. A dalszövegekben szeretnek provokatív tárgyakhoz nyúlni, manapság szívesen piszkálják a maguk módján a pszichológia, a filozófia és a társadalomtudomány kérdéseit is.
Nos, ha maradtál, akkor bírod ezt a fajta extremitást, van affinitásod vagy „előképzettséged“ ehhez a fajta zenéhez, akkor viszont kincs van a kezedben, mert… a Cryptopsy muzsikája még a fentiekhez képest is összetett és technikás. Április közepén mutatták be az anyagot megszellőztető első nótát, az Until There’s Nothing Left címűt egy videóval. Ez egy hirtelen lezajló brutális támadás, egy torz tükör, egy pszichológiai horror, kábé ahogy megszokhattuk Levasseuréktól, zeneileg egyértelműen a 2023-as, kiváló As Gomorrah Burns öröksége.
Az An Insatible Violence elődjéhez hasonlóan konceptalbum, annak valamilyen nyakatekert, beteg módon folytatása is, ám itt a lepelül szolgáló vezérszálak – digitális függőség és a közösségi média emberi pszichére gyakorolt hatásai, hasonlóan az As Gomorrah Burns lemezhez – általánosított szövetén belül, vagy az alatt, fut egy konkrét sztori is, egy sötét és groteszk történet egyetlen emberről, aki egész nap egy gépet épít, ami éjszaka megkínozza őt. Másnap emberünk nekilát a gép tökéletesítésének, de minden éjszaka ugyanaz történik, egy végtelen rémálomban él.
A koncepciót Matt McGachy, a banda frontembere szó szerint megálmodta, egy interjúban legalábbis arról beszélt, hogy a szövegek sorozatos álmok termékei, a vázlatokat mindig ébredés után vetette papírra. Bizarr, nem? Az vagy, amit megalkotsz. A zene… természetesen ennek is megvannak a maga szépségei, itt legelőször a zseni, rétegezett, de jól átlátható hangzás jön szembe, azután a komplexitás és a brutális skillek értékelhetők, végül a finom, ízléssel adagolt gitáros melódiák és harmóniák. A szerkezeti logika és a szinte állandó extrém tempó a dalok között az összekötő kapocs, meg persze a háttérsztori, ami itt nyilván kicsit másképp tud működni, mint mondjuk egy Dream Theater-, Gojira-, Opeth- vagy Mastodon-lemezen – azért erősen odafigyelős a front ének meg a vokál – de ha komolyan csinálod és felkészülsz belőle, akkor tapasztalhatod, hogy a zene tempója korlátozottan, a szerkezete kicsit kötötten, a hangulata és atmoszférája viszont hasonló módon követi a szövegek mondanivalóját, mint ahogy más koncept lemezek esetében történik, szóval a káoszelmélet megdőlt. Mindenben erős az An Insatiable Violence, művészileg egy újabb lépcső. Okos, viszont nem könnyen befogadható, hidegnek, érzéketlennek tűnő zene. Tényleg egy bizarr, álombéli kínzógép. Mondjuk a korábbiak sem voltak barátságosabbak, de az As Gomorrah Burns albumot azért kedveltem, mert bár vele modernizálta a hangzását a banda, de a deathcore-os elhajlások felől ezzel tértek vissza az „organikusabb“ death metalhoz is. Ezúttal picit megint távolodtunk ettől.
–
(A lemezkritika eredetileg a 2025. júniusi digitális különszámban jelent meg.)
„A tömény brutalitás legmagasabb szintje ez, kiemelkedő zenészi teljesítményekkel és hibátlan dalokkal. Nagyon komoly produkció, a saját stílusában egyértelműen esélyes az év legjobbja címre.”
– Gyuricza Ferenc / 9
„A technikás death metal ily mélységeibe ritkán merülök alá, ám Flo Mounierék tényleg a stílus egyik legnagyobbjai, a brutalitás mellett meglepő dallamérzékkel. A Misery Index, az Aborted és még néhány banda mellett érdemes rájuk figyelni.”
– Gáti Viktor / 8
„Megbízható és minőségi hentelés, a zenekartól elvárt szinten. Nem mondom, hogy naponta fogom hallgatni, de a konstans, tőlük megszokott minőség megvan.”
– Szénégető Richárd / 8
„A szinte megállás nélküli intenzív darálás hallatán engem csak egy kérdés foglalkoztat: mi lett volna, ha a srácok nem akarták volna groove-osabbá tenni ezt a lemezüket a korábbiaknál? Haha!”
– Zubor Olly / 8
„Igen meggyőző és hatékony őrlés.”
– Uzseka Norbert / 7
„Iszonyat sűrű, technikás death metal – egyfelől tiszteletet parancsoló a zenészek teljesítménye (dobos!!), másfelől viszont nekem ez egész egyszerűen túl sok és túl tömény. A maga vonalán több mint korrekt amúgy (nem véletlenül van komoly respektjük a színtéren), de a célközönségük nem én vagyok.”
– Schmidt Péter / 6
„A montreali ős-death metal bandát majd’ 153 ezren pörgetik havonta a Spotifyon, és ez a szám minden bizonnyal tovább növekszik majd az An Insatiable Violence megjelenését követően. A technikai tudás lenyűgöző most is, de iszonyatosan igénybe veszi az elmét a lemez. A Cryptopsy és hasonló bandák esetén LP-k helyett én biztosan elgondolkodnék 3-4 dalos EP-k megjelentetésén, sokkal többre jutnának a rajongóik számát és a gazdasági szempontokat is figyelembe véve.”
– Pintér Miklós / 5
„Technikás ez a death metal, csak éppen rendkívül nehezen hallgatható. Elsőre azt is hihetnéd, nagy tudású metalzenészek viccelnek, gúnyt űznek a műfajból. De aztán kiderül, ez nem vicc, sőt, halálosan komoly. Kaotikus és szürreálisan túlzó. Köszi, de ez nekem nagyon nem.”
– Cselőtei László / 4
