A death metalos brazil csajbanda, a Crypta az A Portrait of Decay című dallal mutatja be új felállását. Ez a zenekar első friss kiadványa a 2023-as Shades of Sorrow album óta. A szerzeményben immáron állandó tagként mutatkozik be a gitáros Victoria Villarreal.
A Jéssica di Falchi helyét átvevő Victoria 2025-ben először turnézó zenészként csatlakozott a zenekarhoz, de 2026-ban immáron teljes jogú taggá vált, kompletté téve a felállást Fernanda Lira énekes-basszusgitáros, Luana Dametto dobos és Tainá Bergamaschi gitáros mellett. Az A Portrait of Decay felvételére júniusban került sor a belgiumi Project Zero stúdióban. A produceri, keverési és maszterelési feladatokat Yarne Heylen végezte el, míg a borítót Marcos Miller készítette.
„Az A Portrait of Decay az első dal a zenekar új fejezetéből, amelyet szeretnénk megosztani veletek, rajongóinkkal. Úgy döntöttünk, hogy még az albumkampány előtt kiadjuk, hogy bemutathassuk nektek az új felállást, és megmutassuk, milyen hangzásra számíthattok a zenekar új korszakában – olvasható a Crypta közleményében. – Azért esett erre a dalra a választásunk, mert úgy gondoljuk, hogy ez foglalja össze legjobban az új zenéink hangulatát. Ez egy intenzív, hangulatos, melankolikus, de mégis epikus és agresszív death metal szám, amely a disszociációt mint a fájdalom és a szenvedés elviselésének eszközét mutatja be.”
https://cryptabrazil.bandcamp.com
