Ha leszámítjuk a Death, a Suffocation, az Entombed végeláthatatlan sorokban érkező klónjait, ezzel ugyan a műfaj nagyrészétől megszabadultunk, itt maradnak azok a death metal csapatok, amelyekkel valóban érdemes foglalkozni. Ezek közé sorolható a 2009-ben alakult Cruciamentum, mely csapat kisebb kiadványok után 2015-re állt készen a Charnel Passages debütalbum kiadására. Az eltelt évek során csak egyetlen 7” készült (Paradise Envenomed): egy Absu-átirat mellett csak egyetlen saját számot tartalmazott. Ugyanakkor ennyi is elég volt ahhoz, hogy a Cruciamentum jó névnek számítson az undergroundban. 2023 végére hozták tető alá a Charnel Passages folytatását.
Ha valaki ettől tartott volna, az 50%-ban amerikaivá lett, eredetileg brit banda nem kezdett el kísérletezni – az Obsidian Refractions anyagán is maximálisan hűek maradtak a death metal olyan meghatározó csapatok által lefektetett alapjaihoz, mint a Morbid Angel, a Vader, az Incantation, az Immolation, vagy a Demigod. Az alapanyag tehát a kettes albumhoz is adott volt, kérdés, hogy a négyes mit kezdett vele. Miként a bemutatkozó lemezen tették, a második albumon is értő kezekkel nyúltak az izzó, lávaszerű matériához.
Az említett alapbandák által lefektetett fundamentum jó kiindulópont lehet a Cruciamentum által előirányzott death metal körülírására. A hangsúly a jó témákon áll vagy bukik: ismételhetjük az axiómát a death metal kapcsán. Nem állítható, hogy az efféle death metalt nem művelik elegen – pl. a közelmúltban a Phobocosm is erős albummal jelentkezett -, azonban a Cruciamentum hallhatóan elég körültekintően építette fel monstruózus tételeit. Daniel Lowndes és Daniel Rochester a műfaji követelményeknek eleget téve, de kreatívan állt a dalszerzéshez. Példának állítanám a Necropolis Of Obsidian Mirrors tételt, amely mind a tempókat, mind a hangulatokat, mind magát a riffelést tekintve az egyik legváltozatosabb szerzemény a lemezen. Az ezt követő Scorn Manifestation a Morbid Angel-iskolába illő riffeléssel indul, majd így is folytatódik – a váltásokkal, szólókkal, díszítésekkel, hörgésekkel együtt ez egy kevésbé cirkalmas szám.
A játék precíz, feszes, az összkép szigorú, néha felvillanásszerű atmoszferikus részek ékelődnek az éles riff-szirtek közé, hogy egy brutális tempó kiegyenesítse a frontvonalakat. A produkció súlyos, tömény, de nincs zaj a zaj kedvért: átlátható, áttekinthető a megszólalás. Az irányvonal kedvelői számára biztos pont.
