Skip to content

CROWNSHIFT – Megjelent az első albumuk

A Tommy Tuovinen (MyGrain) énekes, Daniel Freyberg (ex-Children Of Bodom, ex-Bodom After Midnight) gitáros/énekes, Jukka Koskinen (Nightwish, Wintersun) basszusgitáros és Heikki Saari (Finntroll) dobos felállású Crownshift a mai napon adta ki bemutatkozó albumát. A zenekar nevét viselő hanghordozóhoz kijött egy kislemez is, a szöveges videóval kísért Rule the Show.

„A Crownshift a legambiciózusabb munka, amelyben személy szerint valaha is részt vettem – mondta Tommy Tuovinen. – Az a rengeteg erőfeszítés, amit ebbe a zenei utazásba fektettünk – most kifizetődik és gyümölcsözővé válik! Nem is lehetnék boldogabb, hogy végre mindannyiótok előtt felfedhetjük ezt a gyönyörű művet!”

„Az az elkötelezettség és munka, amit mindannyian beleadtunk ebbe az albumba, valami leírhatatlan, így nyilvánvalóan hihetetlenül jó érzés, hogy végre mindannyian hallhatjátok ezt a bestiális nagylemezt!” – tette hozzá Heikki Saari.

„Úgy éreztem, mintha egy véget nem érő utat tettünk volna meg célvonal nélkül, de végre elérkezett a nap: a Crownshift album napvilágot látott, és ez a legigényesebb és legnívósabb zenei munka, aminek valaha is részese lehettem – lelkendezett Daniel Freyberg. – Nem is lehetnék büszkébb, hogy megoszthatom ezt a szónikus fenevadat mindenkivel.”

„Nem is érezhetném nagyobb megtiszteltetésnek, hogy részese lehetek ennek a baráti társaságnak és annak a bombasztikus zenének, amit létrehoztunk, és amit végre mindannyian hallhattok!” – osztotta meg boldogságát Jukka Koskinen.

A Crownshift korong producere Daniel Freyberg volt, aki a rögzítési feladatokat is ellátta. A dobok felvételeinél Janne Saksa segédkezett. A keverést és maszterelést Rami Nykänen végezte el.

CROWNSHIFT – Crownshift
(05/10 – Nuclear Blast)

1. Stellar Halo
2. Rule the Show
3. A World Beyond Reach
4. If You Dare
5. My Prison
6. The Devil’s Drug
7. Mirage
8. To the Other Side

https://crownshiftofficial.bandcamp.com/album/crownshift

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw