Skip to content

CROBOT – Howard Jonesszal írtak egy dalt

Új dallal jelentkezett a stoneres, groove-os, blues-os hard rockot játszó pennsylvaniai Crobot. Az Obsidian című szerzeményben – immáron nem először – a Killswitch Engage egykori énekese, Howard Jones is közreműködik.

„Az Obsidian dalon dolgoztunk utolsóként, és már előre eldöntöttük, hogy ez lesz az albumunk címe is – árulta el a Crobot gitárosa és dalszerzője, Chris Bishop. – Négy különböző verziója volt a dalnak, de – főképp a dallamok és a szövegek tekintetében – nem voltunk teljesen elégedettek vele.”

„Howard viszont egyszerűen csak futott vele egyet, és azzal tért vissza, amit most a végleges címadó dalként hallhatunk – magyarázta el a zenekar szövegírója és énekese, Brandon Yeagley, hogyan került a képbe a Killswitch Engage egykori frontembere. – Ez magába foglal mindent, amiről a lemezen írtam. A szöveg a reflexióról szól, arról, hogy vállaljuk fel azokat az aspektusainkat, amiket nem feltétlenül szeretünk, hiszen ezek mind olyan részek, amik emberként teljessé tesznek bennünket. A dalszöveg azt is illusztrálja, hogy mit jelent az obszidián egy kristálygyűjtő számára, illetve az obszidiánt övező szimbolizmus.”

Az Obsidian album szeptember 13-án jelenik meg a Megaforce Records gondozásában.

„Minden egyes dal a psziché sötétebb bugyraiba ereszkedik alá a súlyos, lüktető ütemek és zsigeri gitárszólók könyörtelen ritmusára, és a belső küzdelmek kemény tükörképét tárja elénk” – mondta Chris Bishop.

„Az Obsidian gyakorlatilag a karrierünk újjászületését jelenti – tette hozzá Brandon Yeagley. – Másképp álltunk hozzá az album megírásához és felvételéhez, így az élmény nagyon gyümölcsözőnek bizonyult, és különbözött a korábbi projektektől. A konfliktusok és a reflexiók jobb emberré tesznek, még a legsötétebb pillanatokban is, de én biztosan tudom, hogy jobb ember lettem általa. Azt hiszem, ez szimbolizálja számunkra ezt az egész albumot. Igazán friss levegőt jelentett.”

CROBOT – Obsidian
(09/13 – Megaforce Records)

1. Obsidian
2. Come Down
3. Nothing
4. From The Ground
5. Disappear
6. Metal
7. The Flood
8. Ancient Druid Crown
9. Head Of The Beast
10. White Rabbit
11. Happiness

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw