Skip to content

CRIMSON SUN – Ahol nem a kapzsiság szabja meg az irányt

A modern metalos finn Crimson Sun az év folyamán folyamatosan adta ki a kislemezeket. Azóta az is kiderült, hogy a korábban hallott Sailing Home, Neon Lights és The Mark Stays On című szerzemények a szeptember 20-án megjelenő Sorrowbreaker album részét fogják képezni. Említett hanghordozóhoz most kijött az utolsó single, a Strive, amely alább meghallgatható.

„Ezzel a dallal azt az energiát és intenzitást akartuk kidomborítani, ami egy súlyosabb hangzásvilág és a megszokott dallamos formulánk kombinálásából fakad – tudhattuk meg a Crimson Sun tagjaitól. – A szövege a mai világ egyik jelenségére reflektál, ahol az innováció nyaktörő sebességgel bukkan felszínre. Történetünkben eljátszunk egy olyan világ gondolatával, amelyben az új találmányok kizárólag az emberiség javára készülnek, nem pedig a maximális anyagi haszonszerzés érdekében. A Strive arra szólítja fel a hallgatót, hogy gondolkodjon el azon, mi minden valósulhatna meg, ha a közjó és a fenntartható fejlődés érdekében dolgoznánk, ahelyett, hogy a kapzsiság szabná meg az irányt.”

CRIMSON SUN – Sorrowbreaker (09/20)

1. The Mark Stays On
2. Strive
3. Retrospectator
4. Sailing Home
5. Nightsky
6. Sorrowbreaker
7. Aluminum Crown
8. Neon Lights
9. The Tide
10. Sylvan

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw