Skip to content

CREAK – Arthouse horror-jellegű klipet készítettek

Augusztus 18-án jelent meg a Newcastle-i Creak Depth Perception című debütáló nagylemeze, amelynek Hare In The Woods dalához egy nyugtalanító hatású videóklip is készült.

„Ez volt az első dal, amit az albumciklushoz írtunk, és a hallgatása közben érzett izgalom vezetett bennünket odáig, hogy úgy döntöttünk, belevágunk egy nagyobb albumprojektbe – mondta a szerzeményről az énekes Jack Dunn. – Ennek a hangzása áll a legközelebb ahhoz, ami a fejünkben motoszkál, ha a Creak névre gondolunk. Ha mondanunk kellene egy dalt, amiről azt szeretnénk, hogy az emberek beazonosítsanak bennünket, akkor ez lenne az. Amikor ennek a dalnak a szövegét raktuk össze, úgy éreztem, hogy egy lyukban ragadtam, és annyira hozzászoktam ehhez az érzéshez, hogy akkoriban ez lett a normális. Visszatekintve, ez a szám egy lehetőséget kínált arra, hogy a dolgokat a megfelelő perspektívába helyezzem, és áttörjem azt a szűrőt, amin keresztül az életet látni kezdtem.”

„Szerettük volna megragadni a hatásaink néhány súlyosabb és kaotikusabb elemét, és megnézni azt, mennyire messzire tudjuk elvinni a hangzásunkat ezek figyelembevételével” – tette hozzá a gitáros Patrick Morton.

„A Murry Deavesszel való közös munka lehetőséget adott számunkra, hogy kipróbáljunk valami újat, és megnézzük, mennyire tudunk közel kerülni ahhoz, hogy beépítsük a klipbe mindazokat a szorongó érzéseket, amelyek a dalt inspirálták – folytatta a klippel kapcsolatban Jack Dunn. – És lehetőségünk nyílt arra, hogy ténylegesen kihasználjuk a régi arthouse horrorok hatásait. Murry valóban megértette, hogy mit akarunk csinálni, és mindannyian izgatottak vagyunk, ahogyan minden összeállt, és hogy sikerült egy olyan videóklipet készítenünk, ami tényleg olyan, mint azok a régi filmek. A forgatás során rengeteg olyan elemmel találkoztunk, amelyek teljesen újak volt számunkra, és előrelépést jelentettek. Ez volt az első alkalom, hogy valódi utómunka-effekteket használtunk, és ahogy Deaves képes volt néhány felvételt összerakni, olyan érzést keltett, mintha egy filmet forgattunk volna.”

A Depth Perception a következő dalokat tartalmazza:

Crossroads, Hare in the Woods, An Endless Black, Doomed, Restless Dreams, Harrow, Left To Heaven, Depth Perception, The Early Hours Know My Secrets, Cold Shoulder, I’m Not Alone in the Dark, A Head Full of Rain.

„Nem tudjuk elmondani, mennyire nagyra értékeljük az albumra eddig kapott visszajelzéseket – tért rá a lemez egészére Jack. – Tényleg sokat jelent számunkra, hogy az emberek szakítottak rá időt, hogy meghallgassák a lemezünket. Amikor elkezdtük összerakni a Depth Perceptiont, el sem tudtuk volna képzelni, hogy abban a helyzetben leszünk, amiben most vagyunk, és hogy akkora támogatásban lesz részünk, mint amekkorát kaptunk. Jelenleg a jövőbeni koncertjeink véglegesítése zajlik, hogy amikor turnéra indulunk az albummal, az a lehető legnagyobb lehessen. És mindenkinek, aki a támogatásáról biztosított bennünket, élőben is lehetősége legyen a legjobb formájukban látni és hallani ezeket a dalokat.”

KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw