Skip to content

CRADLE OF FILTH – Nem csak Zoë távozik

Nem sokkal azt követően, hogy Zoë Marie Federoff bejelentette távozását a Cradle of Filth soraiból, a férje, a gitáros Marek Ashok Šmerda is hasonló dolgokról számolt be:

„Kedves rajongók és barátok! Arra kérlek benneteket, hogy ebben az átmeneti időszakban legyetek tisztelettel a feleségemmel és velem szemben. Valóban elhagyom a Cradle of Filth zenekart a jelenlegi turné végén, és ennek az az oka, hogy a feleségemmel már jóval ezelőtt meghoztuk ezt a döntést. Egyszerűen nem érezzük úgy, hogy a Cradle biztosítani tudná a jövőnket, sőt, inkább hátráltat bennünket. Többek között azért, mert viszonylag alacsony fizetésért kell dolgoznunk, a stressz szintje viszont meglehetősen magas, és már régóta nem érezzük úgy, hogy ez a zenekar valóban előtérbe helyezné a tagjait, meg hogy törődne velük. Az évek során a felettünk állók felől folyamatosan tapasztalt szakszerűtlen viselkedés vezetett ehhez a döntéshez. Azt is kértem, hogy az összes szerzeményemet távolítsák el a közelgő kiadványokról, beleértve az Ed Sheerannel közös dalt is. Ez a szerzemény számomra most már úgyis csak ostoba bohóckodásnak tűnik. Először jótékonysági kislemez volt gyerekeknek, aztán profitorientált single, aztán felkerült a következő albumra, és most ki tudja, mi lesz vele, de én már nem akarok ebben részt venni, Ed Sheeran iránti minden tiszteletem mellett. Közben pedig annyi ’zseniális’ internetes elme próbál spekulálni a Zoë és köztem zajló személyes ügyekről. Kérem, fejezzék ezt be! Próbálunk egy új fejezetet kezdeni. És ezt a turnét határozottan be fogom fejezni! A rajongókért, a zenekarban és a stábban lévő barátaimért! Ez az utolsó turném a Cradle-lel, és büszke vagyok, hogy a maximumot adhatom. Szomorú vagyok, hogy az utolsó alkalmakkor nem oszthatom meg a színpadot a feleségemmel, de tiszteletben tartom, miért hagyta ott a zenekart, és boldog vagyok, hogy barátunk, Kelsey Peters lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa magát. Egyelőre ennyit szeretnék mondani. Hagyjátok békén a feleségemet! Soha ne sértegessétek őt vagy a döntéseit a jelenlétemben… különben…”

FRISSÍTÉS:

Dani Filth, a formáció frontembere a közösségi oldalán jelentette be, hogy Mareket azonnali hatállyal elbocsátották a zenekarból, köszönhetően a menedzsmentet ért vádaskodásnak és igazságtalanságnak. A Cradle of Filth egy gitárossal folytatja tovább dél-amerikai turnéját.

CRADLE OF FILTH – Távozott a billentyűs/énekesnő