Skip to content

CORROSION OF CONFORMITY – Mike Dean kilépett

Távozott a Corrosion of Conformity alapító basszusgitárosa, énekese, Mike Dean. A zenész a következőkkel magyarázta döntését:

„Nemrégiben úgy döntöttem, hogy kilépek a Corrosion Of Conformityből, egy zenekarból, amelyet 40 évvel ezelőtt Reed Mullin, Woody Weatherman és jómagam alapítottunk. Rendkívül büszke vagyok mindarra, amit együtt csináltunk, és már alig várom, hogy a továbbiakban is hallhassak a bandáról. Amikor a Deliverance album utolsó simításaira újra csatlakoztam a COC-hoz, visszaköltöztem Raleigh-be, a teljes kreatív munka érdekében, de az idő, a távolság, a mellékprojektek és általában az élet mindent megváltoztatott. Amióta Reed eltávolodott a zenekartól, majd elhunyt, nehezemre esik új anyagokon dolgozni olyan zenésztársakkal, akik több száz mérföldre élnek egymástól. Alig várom, hogy összeállítsak egy új, Raleigh-i székhelyű csapatot, hogy új zenét alkothassak, nagyobb lendülettel és a saját ötleteimre nagyobb hangsúlyt fektetve, mint azt az utóbbi időkben megtehettem. Továbbá várom, hogy más művészek lemezeinek a felvételi és produceri munkálataiban részt vehessek. Minden jót Woodroe-nak, Peppernek és a COC legénységének, és ami a legfontosabb, sok-sok köszönet a zenekar minden egyes rajongójának, akik mindezen évek alatt valósággá változtatták ezt az egészet! Tisztelettel: Mike Dean.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw