Lzzy Hale (Halestorm) műsorában, a We Are Hear podcastjében volt vendég a Slipknot és Stone Sour frontember, Corey Taylor, ahol többek között arról is beszámolt, hogy befejezte első szólóalbumának felvételét.
Corey: „Csupa olyan dalról van szó, amiket az évek során írtam, de egyik zenekaromhoz sem passzoltak. Szóval, ez egy olyan cucc, amire egy ideje rápihentem. Mivel úgyis mindig arról beszéltem, hogy lesz majd egy szólólemezem, úgy gondoltam, hogy ennek most jött el a legjobb ideje.”
Corey Taylor a minap 13 gitárt ajánlott fel a személyes gyűjteményéből egy jótékonysági akcióra, így 75 ezer dollárral sikerült segítenie a koronavírus elleni küzdelmet.
„Pont amikor a dolgok kezdtek lecsendesedni (utalás a karanténra), titokban felvettem az első szólóalbumomat. Azzal a bandával dolgoztam, akikkel évek óta csinálom az önálló koncertjeimet, valamint egy csomó emberrel, akikkel nagyon régóta dolgozom már.
Jason Christopher a basszer, Dustin Schoenhofer a dobos. Dustin többek között a Walls Of Jericho-ból ismert. Aztán Zach Thron a gitáros, akivel régóta jammelek, de Tucc (Christian Martucci) is gitározik a dalokban a Stone Sourból. Így öten csináltuk meg a lemezt.
Nagyjából két és fél hét alatt felnyomtunk 25 dalt. Minden élőben ment fel. És tök király lett.”