Skip to content

CORELEONI – Új énekessel érkezik a Gotthard gitáros bandájának harmadik albuma

Még a nyáron jelentette be a Gotthard társalapítója és a Coreleoni gitárosa, Leo Leoni, hogy megtalálták Ronnie Romero énekes utódját; a Coreleoni új frontembere az albán Eugent Bushpepa lett. Az új énekes a Sunrise és a Darkology zenekarokból lehet ismerős, pár éve pedig a Mila című dallal képviselte Albániát az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A Coreleoni harmadik albuma májusban érkezik majd, az első előzetes dal pedig januárra várható. A Coreleoni korábban az AFM kiadónál volt, az új lemezt azonban már az ex-Nuclear Blast főnök és stábja által elindított új kiadó, az Atomic Fire gondozza majd.


Leo Leoni: Boldog vagyok, egyben megtiszteltetés számomra, hogy részese lehetek ennek az új és izgalmas fejezetnek! Köszönjük az Atomic Fire Recordsnak, hogy életben tartják a metal közösséget, éljen a rock’n’roll!





www.facebook.com/coreleoni



CORELEONI:
Eugent Bushpepa – ének
Leo Leoni – gitár
Igor Gianola – gitár (ex-U.D.O.)
Mila Merker – basszusgitár
Alex Motta – dobok



Markus Wosgien, az Atomic Fire Records ügyvezető igazgatója:Az első naptól kezdve követem a Gotthardot, a 90-es évek legdögösebb hard rock bandáját. Leo Leoni számomra egy abszolút gitárhős, aki éli, játssza és lélegzi a rock’n’rollt. Szerencsére a Gottharddal már dolgozhattam a Lipservice, a Need To Believe és a Firebirth albumokon, össze is barátkoztam a tagokkal, és akkor is nagyon boldog voltam, amikor a Coreleonival Leo visszatért a keményebb rock gyökereihez.



CORELEONI – Downtown (a 2018-as albumról)

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw