Az igazán meghatározó csapatok sorsa az, hogy az idők végezetéig másolják őket, nem szűnnek azok a bandák, amelyekre csillapíthatatlan hatást gyakorolnak. Ezek közé tartozik a Death, a death metal egyik alapítója, melynek technikás korszaka különösen erős befolyással bír sok fiatal zenekarra. A Contrarian 2014-ben alakult, az ötödik albumnál tart, de a Death hatása tán erősebb, mint valaha.
Elég pár másodperc a Sage Of Shekhinah albumból, hogy halljuk, a New York-i formáció a mai napig képtelen eltávolodni a nagy példaképtől. Valószínűleg nem is akar, a tagoknak, egész pontosan Jim Tasikas gitárosnak (a többiek session-zenészek), aki a Contrarian dalszerzője, annyira a lételeme a Death zenéje, néhai Chuck Schuldiner stílusa, zenéje olyan szinten beleivódott, hogy ha akarna sem tudna elvonatkoztatni tőle. Ily módon arról lehet szó, hogy az adott hangzásvilágon belül hasítson ki magának egy kis területet, ahol relatíve szabadon mozoghat, s találhat ki témákat. Még mindig ez a jobbik eset, mert egy ilyen csapatnál van alkotás, zeneírás, míg az olyan kópiabandákat, mint pl. a Gruesome, nem lehet komolyan venni. A Contrarian azért merőben más liga.
Tény, hogy ez a fajta death metal nem a kedvencem, a szinte folyamatosan gurgulázó fretless basszus sokszor kimondottan fáraszt, a vad technikázás, nagyon tördelt dobolás úgyszintén, ám amikor az adott zenekar elcsípi a fonalat, és hallok néhány erős riffet, az pozitív élményt tud nyújtani. A Guide For The Perplexed-nél közelebb aligha lehetne jutni a Schuldiner-féle gitározáshoz: látszik, hogy Tasikas és a zenekar szinte fürdik a játékban, ezekben a témákban, gitárdallamokban, riffekben. Kár, hogy nem annyira emlékezetesek, mint a már életében legendává érett idol szerzeményei.
Nekem azok a részek tetszenek a legjobban, amikor akusztikusan játszanak, vagy atmoszferikus részeket bontogatnak. Amikor elmerülnek a riff-fűzésben, a technikázásban, ott pár perc után érdektelenné válik a hanghalmozás. Szerencsére nem extrém hosszúak a számok, és maga az album sem az: 33 perces. Igazából ez egy Death-jellegű örömzene, amiben van hörgés, de annyira jellegtelen és valójában felesleges, hogy akár instrumentális is lehetne a Contrarian.
Egy megszállott Death-rajongó boldogságkapszulája ez az album.
M. P. 7
