Nem tudom, mi volt a CMC. Egyszerűen túl későn születtem a zenekarhoz, tíz-tizenötévesen nem ilyen zenéket hallgat, nem ezekben a körökben forog az ember. Mivel hat-hét év működést követően 1993-ban feloszlottak, le is maradtam az egészről. Pedig a Szász György, Szántó Zoltán (Sziámi) és Kósa Vince (Art Deco, Bp. Service) alkotta alternatív trió a szintetizátor-gitár-ének felállással, valamint az előadásokat kísérő vetítésekkel érdekes színfoltja lehetett a korabeli undergroundnak.

Mégis honnan az ismeretség? Hét-nyolc éve találkoztam a Youtube-on a Vörös földek című 1989-es daluk eredeti felvételével. Gépek, zajok, gitár, narráció – éppen a fülemnek ideális arányban. Jóformán az igényemet kiszolgálva, néhány éve Szász György újra beindította a gépet, a régi dalokat remaszterizálták, elérhetővé tették, illetve új dalok is születtek. Ezekből lett a Now.

Nem tudom, mi a CMC. Azt írják EBM. A stílusbeli szegényes ismereteim alapján én a korai VNV Nation, a Front Line Assembly és a Nine Inch Nails zenéihez tudom hasonlítani, talán a modern Ulverhez. De ha húzós industrial metalt vársz, csalódni fogsz. Ez valami komolyabb dolog, ez nem feltétlenül a szórakoztatásunkra íródott. Nyomasztó, utópisztikus képek, a cukormáztól megfosztott jelent leíró, látomásos szövegek, versek.

A tizenöt tételből számomra a Lebegés és A sertés énekeiből emelkedik ki. Talán neked is érdemes ezekkel kezdeni. Ha tetszik, akkor nekifuthatsz a teljes albumnak. Megerőltető, fájdalmas utazás lesz, de néha éppen ez kell.