Skip to content

CLUTCH – Közös dal és klip a Lamb Of God énekesével

A Lamb Of God frontemberével, Randy Blythe-tal készítette el a Clutch egy régi nótájának új verzióját. A Passive Restraints dal az 1992-es EP-jük címadó tétele volt, az új felvétel pedig a november 27-én megjelenő Weathermaker Vault Series Vol. 1 lemezen jelenik majd meg.

Neil Fallon énekes:
A Passive Restraints volt az egyik első Clutch dal, amelyhez szöveget írtam. Jó sokáig a koncertprogramunk biztos pontjának is számított, de aztán ahogy jöttek az újabb és újabb nóták, egyre ritkábban kaptuk elő. Amikor azonban pár éve a Lamb Of Goddal turnéztunk, Randy többször is kifejezetten kérte ezt a számot. Végül most beadtuk a derekunkat… És örülök, hogy így történt!

Randy:Amikor a srácok felkértek, hogy énekeljem el velük az egyik régi dalukat, rögtön tudtam, hogy melyik számot akarom. Ez ugyan egy ősrégi nótájuk, de én meg egy ősrégi rajongójuk vagyok. A korai időktől fogva követtem a ténykedésüket, és minden lemezüket élveztem, ugyanakkor zenészként azt is tudom, hogy néha mekkora élvezet leporolni egy olyan nótát, amit már hosszú évek óta nem játszottál…

www.facebook.com/Clutchband





CLUTCH & RANDY BLYTHE – Passive Restraints
(a 2020-as The Weathermaker Vault Series Volume 1 albumhoz)





CLUTCH – Precious And Grace (ZZ Top, 2019)





CLUTCH – Evil (Willie Dixon, 2019)









CLUTCH – The Weathermaker Vault Series Volume 1
(11/27 – Weathermaker Music)

01. Passive Restraints (Clutch, Passive Restaints EP)
02. Electric Worry (Clutch, From Beale Street To Oblivion)
03. Run, John Barleycorn, Run (Clutch/Lionize split 7″)
04. Evil (Original by Willie Dixon)
05. Fortunate Son (Original by CCR)
06. Algo Ha Cambiado (Original by Norberto Napolitano)
07. Spacegrass (Clutch s/t)
08. Precious And Grace (Original by ZZ Top)
09. Smoke Banshee (Clutch, Pure Rock Fury)
10. Willie Nelson (Clutch, Slow Hole To China)




KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw