Skip to content

CITYROCKS FESZTIVÁL – Ennél nagyobb rockbuli még nem volt Kecskeméten!

Kecskeméten elég rendesen sikerült kimaxolni a rockzenét. A CityRocks (Közép-Európa legnagyobb rockzenekara) honosította meg Magyarországon a több száz zenész részvételével létrejövő tömeges örömzenélést, a produkció pedig immáron a nyolcadik ilyen rendezvényét tartotta. Ahogyan öt éve, úgy most is Kecskemét adott helyet a szuperkoncertnek, ezúttal csaknem 500 főt felvonultatva a játéktéren. Ahogyan mindig, most is nagyon sokszínű csapat jött össze: a kisgyerekektől az idős generáció képviselőiig, a gumiszerelőtől az ügyészig, a gyári munkástól a top menedzserig bárki beszállhatott Közép-Európa legnagyobb rockzenekarába, hogy szombat este egy két órás, felejthetetlen koncertet adjon a sokezer fős közönségnek. De már a pénteki bemelegítés sem volt semmi, mert a lelkes zenészek olyat mutattak, amilyet ez a város még soha nem látott: három kamion platóján összesen 110 énekes, dobos, basszusgitáros és gitáros járta Kecskemét utcáit, és bár okoztak némi torlódást, de amit ott zúztak, azt a közlekedők és a járókelők sem tudták lelkesedés nélkül nézni és hallgatni.

A hétvége azonban nem csak erről szólt. A szervezők ugyanis, Kecskemét város támogatásával, ezúttal egy három napos valódi rockfesztivált hoztak tető alá: a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban fellépett mások mellett a Tankcsapda, a Mobilmánia Vikidál Gyulával, a Depresszió és a Road is, de rajtuk kívül is tucatnyi produkció fűtötte fel a színpadokat.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere arról beszélt, hogy a város méltán büszke Kodály Zoltán örökségére. Ugyanakkor a zenei hagyományok ápolása azt is jelenti, hogy az élő zenélés minden formája önmagában is érték, műfajtól és kortól függetlenül.

„Ezért volt fontos számunkra, hogy a CityRocks Produkcióval közösen létrehozzuk Kecskemét első igazi rockfesztiválját” – mondta a városvezető.

Gajda Ferenc főszervező arról beszélt, hogy Kecskemét vendégszeretete már ismerős volt, hiszen öt évvel ezelőtt is sikerült itt bebizonyítani: a rock örök és elpusztíthatatlan.

„Ráadásul nemigen létezik még egy olyan könnyűzenei műfaj, amelyik ennyire képes bevonni az embereket. Elég egyetlen pillantást vetni arra a csaknem 500 emberre, akik talán nem is ismerik egymást, de itt a zenélés örömében és a hangerőben feloldódva kapcsolódnak egymáshoz. Ezt semmivel nem lehet felülmúlni” – tette hozzá.

A fesztiválról és magáról a flashmobról is hang- és videófelvételek készültek, amelyek hamarosan elérhetők lesznek a közösségi médiában.

További fotók: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=cityrocksproductions&set=a.989975835820289

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw