A Lord of the Lost történetének talán legsikeresebb éve után Chris Harms 2025-ben egy régóta dédelgetett álmát váltja valóra: február 7-én – azaz egy héttel később a korábban megjelentekhez képest – jelenik meg első szólóalbuma 1980 címmel a Napalm Records gondozásában. A hanghordozó Lunamor című szerzeményéhez készült egy videóklip, amely alább megtekinthető.
„Néha elég egyetlen szó ahhoz, hogy előidézzen egy egész dalt – kezdett egy kis múltidézésbe Chris Harms. – Pontosan emlékszem, hogy majdnem egy évvel ezelőtt egyedül feküdtem éjszaka a 70,000 Tons Of Metal hajójának hátsó fedélzetén, és elbűvölt a karibi hold látványa. A ’Luna’ és ’Amor’ szavak összeolvadtak a fejemben, így létrejött a ’Lunamor’. Arra gondoltam: ’Hűha, milyen csodálatos cím egy dalnak!’. Néhány hónappal később pedig egy egész történet lett belőle, amelynek most a szólóalbumom adhat otthont. A metalos hajóúttól a szintipop albumig – ez csodálatos!”
Az összesen tizenegy számot tartalmazó 1980 olyan egyedi hangzásvilágot kínál, amely az énekes fő zenekarában egyelőre kiaknázatlannak mondható.
„Ha muszáj lenne kategorizálnom és címkéznem ezt az albumot, alighanem azt mondanám, hogy ’a Depeche Mode, a Modern Talking és Sandra furcsa, de jól sikerült keveredése Chris Harms hangjával – ám kevesebb dauerral és vörös hajkoronával!”
CHRIS HARMS – 1980
(02/07 – Napalm Records)
1. I Love You
2. She Called Me Diaval
3. Somewhere Between Heaven And Armageddon
4. Missed Call
5. Madonna Of The Night (feat. Sven Friedrich)
6. Lunamor
7. Parallax
8. Past Pain
9. The Grey Machines (feat. Ronan Harris)
10. Vagueness Of Faith
11. May This Be Your Last Battlefield
![](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/2024/12/Chris-Harms-cover-1219.jpg)
https://chrisharms.bandcamp.com
![](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/2025/02/Chris-Harms-cover2-0206.jpg)