A Cemetery Skyline a ProgPower fesztiválon tartandó első amerikai koncertje, illetve a latin-amerikai turnéja előtt kiadta a Nothing From This World című kislemezt. A „félig új” szerzemény felvételére a Nordic Gothic album munkálatai alatt került sor, de később kivették a hanghordozó dallistájából.
„Ez egy ’régi, mégis új szám’ a Nordic Gothic stúdiófelvételeiből, amelyet úgy döntöttünk, hogy később adunk ki kislemez formájában – mondta Markus Vanhala, a Cemetery Skyline gitárosa. – Most elérkezett az ideje, hogy napvilágra kerüljön. A videóban a sötét hősnő megerősödik, úgy dönt, hogy felöltözik és egy utolsó szerenádot énekel a halottaknak. Nem tudjuk, mi történt korábban, és igazából nem is akarjuk tudni…”
„A dal arról szól, hogy ellentmondásba kerülünk önmagunkkal – tette hozzá Mikael Stanne, a zenekar énekese. – Arról, hogy annyira elidegenedünk mindentől, hogy semmi sem bír értelemmel többé. Amikor a magány felülkerekedik a közösség és az összetartozás érzésén.”
