A svéd doom/sludge/stoner metal zenekar, a Cavern Deep legutóbbi albuma, a Part II – Breach még 2023 júliusában jelent meg, ám a folytatásra már nem kell sokat várni:
„Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Bonebag Records a Majestic Mountainnal közösen május 9-én jelenteti meg a következő koncept albumunkat, a Part III – The Bodilesst – olvasható a zenekar közleményében. – A The Bodiless albummal ér véget az archeológus trilógiánk, amellyel első ízben a debütáló nagylemezünkön (Cavern Deep, 2021 – a szerk.) találkozhattunk.”
A májusban érkező hanghordozóról máris bemutatták a Queen Womb című szerzeményt.
„A Queen Womb az első kislemez, egyben az egyik kedvencünk az albumról, és egy nagyon komor klippel érkezik, amit reméljük, hogy mindannyian élvezni fogtok – áll még a közleményben. – A dal szinopszisa a következőképpen szól: Az átjárók csomópontjai között vándorolva, átszelve a végtelen űr hatalmas távolságait, a királynő felemelkedik. Gyermekei elporladtak, most maga is rohamosan bomlik. Kétségbeesett gyászoló anyaként néz szembe a test nélküli lényekkel, és egy tiszta gyűlölettel teli, kiáradó árapályt szabadít el. Hiába. A küzdelem rövid. Csak egy üres burok marad. Egy lebegő halott halom.”