A progresszív death metalos amerikai Cattle Decapitation tagjai a közösségi médiában számoltak be róla, hogy a basszusgitáros Olivier Pinard már nem tagja a felállásuknak. A zenész 2018 óta volt tagja a bandának, játékát a két legutóbbi album, a Death Atlas (2019) és a Terrasite (2023) is őrzi.
„Ez egy komor nap a Cattle táborában, mivel be kell jelentenünk basszusgitárosunk és haverunk, Olivier Pinard távozását – olvasható a zenekar közleményében. – Oli úgy döntött, hogy a figyelmét ismét az eredeti zenekarára, a Cryptopsyra és a magánéletére kell fordítania. Két turnézó zenekarban játszani nagyon megterhelő egy ember számára, és bár szomorúak vagyunk, hogy távozik, mégis megértjük őt. Sok szerencsét kívánunk Olinak, és mindenképpen hallgassátok meg az új dalukat, amit most adtak ki, és vegyétek meg az új albumukat, amikor megjelenik! A közelgő európai turnén barátunk, a Broken Hope-os Diego Soria fogja őt helyettesíteni. Talán már láthattátok őt a Chaos And Carnage turnén és számos más turnén és koncerten az évek során, amikor beugrott közénk.”
„A mai napon bejelentem, hogy távozom a Cattle Decapitationből – tette közzé múlt pénteken Olivier Pinard. – Rendkívül mákos és szerencsés voltam, hogy egyszerre két nagy turnézenekarban is játszhattam. De most itt az ideje, hogy hazamenjek és a Cryptopsyra valamint a magánéletemre koncentráljak. Hálás vagyok azért a hét évért, amit a Cattle Decapitionben tölthettem és mindazért, amit együtt elértünk (Death Atlas, Terrasite és számtalan világkörüli turné). Csak jó emlékeket őrzök életemnek ezen szakaszáról. Szeretném megköszönni Travisnek, Joshnak, Dave-nek és Belnek a barátságukat az elmúlt évek alatt! Továbbá köszönet a rajongóknak szerte a világon, akik az egyik legelkötelezettebb és legszenvedélyesebb rajongói bázis az extrém metal színtéren! Mindezek után a következő néhány hónapban szünetet tartok, hogy kifújjam magam és új erőre kapjak, mielőtt még ebben az évben visszatérnék a színpadra. Viszlát később!”
