Skip to content

CANENS LEAP – Itt a harmadik és egyben utolsó dal a bonyhádi csapat friss EP-jéről

Worldender címmel egy videóval kísért új dallal jelentkezett a bonyhádi Canens Leap. A Prey volt az új EP-jük, az Endless Tessalation első előzetes dala, aztán jött a Hunter, a Worldender pedig az utolsóként bemutatásra került tétel.

A 3 tételes Endless Tesselation EP felvételei Bátaszéken zajlottak Egle Gyula Koppány házi stúdiójában. A Hunter videóját Radosza Ajna készítette, a szerkesztő és vágó Egle Kende volt.

Az Endless Tessellation EP a visszatérő mintázatokról szól – mondták a Hunter premierje kapcsán a nuskullnak. – A Hunter a keleti spiritualitásból merít és az életek örök körforgásának kérdését taglalja a nyugati ember szempontjából. A Prey is kapcsolódik ehhez a témához, hiszen az életben elkövetett hibákról szól, amelyeket újra és újra elkövetünk. A dalok fő üzenete, hogy csakis önmagunk megismerése szakíthatja meg ezeket a makacs mintázatokat. A Worldender ezekkel szemben az emberek közös hatásáról szól. Hogy hiába szakítjuk meg a saját rossz mintáinkat, kollektívaként kell együttműködjünk ahhoz, hogy túléljünk ebben a világban.





www.facebook.com/canensleapband


A Canens Leap több más underground zenekarhoz hasonlóan, baráti zenélésből nőtte ki magát. A 2016-os indulást követően 2018-ban átestek egy név- és stílusváltáson, melynek köszönhetően kialakult a zenekar mai arca. 2018-ban jelent meg bemutatkozó EP, a Silence Within.

Stílusukat nem szorítják kordonok közé, szeretnek felhasználni elemeket a legkülönfélébb stílusokból, post-rock témáik is vannak, de nem riadnak vissza a post-hardcore-féle durvább szólamoktól sem. Keményebb riffekkel és dallamos énekkel operálnak, ugyanakkor az érzelmesebb témák és a kiabálás sem áll távol tőlük. Rövid történetük alatt a déldunántúli régió majdnem összes klubjában megfordultak olyan zenekarok vendégeként, mint a Kies, a Fatal Error vagy a Don Gatto.



CANENS LEAP – Worldender (Endless Tessellation EP, 2021)

CANENS LEAP – Hunter (Endless Tessellation EP, 2021)
CANENS LEAP – Prey (Endless Tessellation EP, 2021)




nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw