A metalcore vonalas német Caliban feldolgozta a Suicide Silence 2011-es, The Black Crown albumán szereplő You Only Live Once című dalt, ezzel adózva a 2012 novemberében elhunyt Mitch Lucker emléke előtt.
„A You Only Live Once számunkra mindig is többet jelentett egy dalnál. Ez egy emlékeztető arra vonatkozóan, hogy mi köti össze ezt a szcénát: az őszinteség, az intenzitás és a testvériség – magyarázták a dalválasztás miértjét a Caliban tagjai. – A Suicide Silence és Mitch egy egész generáció kemény zenei életére voltak hatással, emellett számtalan zenekart inspiráltak. Az évek során rengeteg koncertet adtunk együtt, és mindig remekül éreztük magunkat, a színpadon és azon kívül is. Mitch egyike volt azoknak a ritka embereknek, akik akárhová mentek, magukkal vitték a kimeríthetetlen energiájukat és őszinte kedvességüket. Ezzel a feldolgozással tisztelgünk előtte és az öröksége előtt. Egy olyan örökség előtt, amely arra emlékeztet bennünket, hogy éljünk hangosan, megbánás nélkül. Mitchnek… Csak egyszer élsz…”