Skip to content

CADAVER – Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos (Megadeth, ex-Soilwork), 16 év után pedig megjelent a negyedik nagylemezük is.

A 2004-es Necrosis lemez utódja Edder & Bile címmel jött ki, és végig is hallgatható. Az albumon két vendég is hallható: Jeff Becerra, a legendás Possessed főnöke, valamint Kam Lee, a floridai Massacre énekese, aki az egészen korai Death-ben is dobolt és hörgött.


www.facebook.com/cadavertheband

Neddo:

Dirkkel még 2014-ben találkoztam, amikor a 70000 Tons Of Metal fesztiválon a Satyriconban helyettesítette Frostot. Gyorsan kiderült, hogy hatalmas rajongója a Cadavernek, én pedig akkoriban már dolgoztam pár új dalon, amelyeket egy esetleges szólóalbumra szántam. De aztán jött az ötlet, hogy Dirkkel összehozhatnánk a Cadaver harmadik verzióját, és amikor 2016-ban Európában turnézott a Megadeth dobosaként, már volt is vagy 10 nótánk. Mivel a környéken is játszott a Megadeth, így egy teljes délutánon át jammelni tudtunk. Valójában akkor született újjá a Cadaver.

Azt akartam, hogy úgy szóljon az új Cadaver is, mint a régi, ugyanakkor mai módon is. Időtlen zenét akartunk csinálni, és ezt a muzsikát mindketten death metalnak tartjuk. Sajátos formában vezetem elő a riffeket, ő pedig sajátos módon dobol, de passzolunk egymáshoz, és ez a lényeg.

Valamikor 2019 elején tudtunk végre stúdiózni, Los Angelesben, ahol Dirk él és dolgozik. Rokon a szellemiségünk, ez nem vitás, ahogy az sem, hogy hosszú távra tervezünk. Elszántságunkat remekül példázza az Edder & Bile lemez, amely egyben a régi és halhatatlan Cadaver számára egy új kezdet.




CADAVER – Let Me Burn (a 2020-as Edder & Bile albumhoz)



CADAVER – Edder & Bile (a 2020-as album)



01. Morgue Ritual (feat. Jeff Becerra – Possessed)
02. Circle Of Morbidity (feat. Kam Lee – Massacre)
03. Feed The Pigs
04. Final Fight
05. Deathmachine
06. Reborn
07. The Pestilence
08. Edder & Bile
09. Years Of Nothing
10. Let Me Burn


CADAVER – Reborn (a 2020-as Edder & Bile albumhoz)


CADAVER – Morgue Ritual (a 2020-as Edder & Bile albumhoz)






CADAVER – Edder & Bile
(11/27 – Nuclear Blast)

01. Morgue Ritual (feat. Jeff Becerra – Possessed)
02. Circle Of Morbidity (feat. Kam Lee – Massacre)
03. Feed The Pigs
04. Final Fight
05. Deathmachine
06. Reborn
07. The Pestilence
08. Edder & Bile
09. Years Of Nothing
10. Let Me Burn




Az Edder & Bile lemez felvezetéseként már tavasszal kijött egy új Cadaver EP, a 3 dalos D.G.A.F.

Neddo: „A Cadaver még 1989-ben szerződött a Necrosis Records-hoz, a Carcass-ból Jeff Walker és Bill Steer akkori kiadójához. A Hallucinating Anxiety című debütáló lemezünk 1990-ben jött ki, az volt az első norvég death metal album. Most a Nuclear Blast kiadóhoz szerződött a feléledt Cadaver, a D.G.A.F. EP-vel pedig fejet hajtunk a Carcass öröksége előtt. A címadó dalban még Jeff Walker is csatlakozott hozzánk a refrénben. Rettentően örülünk, hogy ebben az őrült időszakban szabadjára tudjuk engedni ezt a bestiát. Tereld el a figyelmedet az őrületről és élvezd a régisulis death metalt!”



CADAVER feat. Jeff Walker – D.G.A.F. (szöveges videó a 2020-as D.G.A.F. EP-hez)



CADAVER – D.G.A.F. (a 2020-as EP)




KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw