Skip to content

CABAL – Közös dal a Fabräk tagjaival

A deathcore vonalas dán Cabal egy új kislemezzel, a Sort Sommer-rel állt elő. Az új dalban a dán Fabräk zenekar tagjai is szerepelnek, ráadásul a szövege is dán nyelven íródott. A rajongóknak valószínűleg nem ez a fajta hangzás jutna eszükbe, ha a Cabalra gondolnának, de egyértelmű, hogy a srácok ismét megmutatták határtalan kreativitásukat.

„A Sort Sommer egy nagyon különleges dal a számunkra, hiszen teljes mértékben az anyanyelvünkön íródott, és a Fabräk-es barátainkkal közösen készítettük el, így nagyon másképp hangzik, mint amit a legtöbb ember egy Cabal-számtól várna. Ez egy olyan szám, amely bár súlyos témákat boncolgat, mégis a barátok szórakoztatására és a saját műfaji határaink feszegetésére jött létre a stúdióban – mondta a Cabal énekese, Andreas Bjulver Paarup. – Ami az együttműködést illeti, az úgy jött létre, hogy az egyik énekesük korábban bőgős volt egy metal bandában, amely ugyanahhoz a menedzsmenthez tartozott, mint a Cabal. Szóval, már régóta ismerjük egymást a színtérről, a basszusgitárosunk az élő gitárosuk is, én pedig a másik énekessel élek együtt, szóval bár a hangzásunk eléggé különböző, mégis ez a banda az, amellyel a leginkább összefonódtunk.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw